Joe Biden eltávolításáról beszélt a Képviselőház elnöke

2023. július 26. 06:28

A Biden-család külföldi pénzei jelentenék az eljárás alapjait.

2023. július 26. 06:28

Az amerikai Képviselőház republikánus elnöke szerint Joe Biden elnök és családjának pénzügyi körülményeit ki kell vizsgálni, és ez akár az elnök eltávolítására irányuló eljárást is eredményezhet. Kevin McCarthy kedden a törvényhozás épületében újságírók előtt kijelentette, hogy a képviselőházi bizottság folytatja vizsgálatát az elnök családjához érkező külföldi pénzekkel kapcsolatban, aminek a végére kell érni, és ez 

az eltávolítási eljárás (impeachment inquiry) szintjére emelkedhet”.

A politikus először hétfőn egy televízióinterjúban említette meg az eljárás lehetőségét a jelenleg zajló kongresszusi vizsgálattal összefüggésben, amikor úgy fogalmazott, hogy csak az információ útját követik.

A Kongresszus alsóháza, a Képviselőház republikánus vezetésű felügyeleti bizottsága jövő hétfőn az elnök családja elleni feltételezésekről zárt ajtók mögött hallgatja meg Devon Archert, Hunter Biden, korábbi üzlettársát. A testület a múlt héten nyilvános ülésen az adóhatóság két nyomozóját hallgatta meg, akik többi között a Biden-család tagjaihoz évekkel ezelőtt állítólag külföldről érkező milliós összegekről beszéltek eskü alatt.

Chuck Grassley republikánus szenátor a múlt héten nyilvánosságra hozott egy, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) birtokában lévő feljegyzést egy informátor állítólagos bejelentéséről, ami szerint 

a jelenlegi elnök megvesztegetési pénzt fogadott el attól az ukrán energiacégtől, 

a Burismától, amelynek igazgatótanácsában fia Hunter Biden is tag volt.

(MTI)

Nyitókép: ANDREW CABALLERO-REYNOLDS / AFP
 

 

Összesen 107 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kobi40
2023. július 27. 21:49
Tuti, hogy a holland szépségkirályfinő lesz a következő kvótanő elnök.
Dixtroy
2023. július 27. 17:54
Tiszteletlen szemetek, hogy lehet így bánni egy emberrel, aki meggyógyította a rákot? Szégyelljétek magatokat!
Akitlosz
2023. július 27. 13:27
Valahogyan meg kell oldani Amerika első női elnökét, ha már választással nem ment. Ráadásul ez a Biden gyorsan elhalálozni sem akar. Sőt újra akar indulni az elnökségért.
bandee1
2023. július 27. 10:48
EZT A VÉN FASZT IS MÁR INTÉZETBE KÉNE KÜLDENI! MI A KURVAAANNYÁT KERES AZ USA ÉLÉN? VÉLETLENÜL MÉG RÁTENYEREL A PIROS GOMBRA, A HÜLYE BOOMERJE.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!