Ugyanis az EP nemrégiben elfogadott jelentése túl azon, hogy az EP-képviselők magatartási kódexének haladéktalan felülvizsgálatát, és az abban foglaltak megsértésének eseteire szankciók kivetését javasolja, semmilyen olyan kézzelfogható szigorítást vagy módosítást nem tartalmaz, amelyek azokra a folyamatokra fókuszálnának, amelyekből a legtöbb esetben korrupciós ügyek kerekednek – elvégre nem etikai, hanem büntetőjogi kérdésekről beszélünk.
Így konkrét válaszok nélkül maradtak azok a szürke zónás kérdések, mint az összeférhetetlenség, a vagyonnyilatkozatok, illetve a mellékjövedelmek bevallására vonatkozó szabályok felülvizsgálata, ugyanakkor a korrupt baloldali képviselők és lobbisták válláról sikerült valamelyest levenni a terhet abban az értelemben, hogy a jelentésben arra figyelmeztettek, hogy bizonyos „külső veszélyek”, mint a demokráciába való beavatkozási kísérletek ellen a lehető legerőteljesebben fel kell lépni.
Érdekesség, hogy ezt a korrupciós ügyletek kapcsán mutatott fordított megközelítést a bürokraták tovább tudták fokozni azzal a jelentésbe beleerőltetett passzussal, miszerint a külföldi befolyásolás vagy annak kísérlete „nem maradhat következmények nélkül”, azonban arra már nem tértek ki, hogy a konkrét botrányok miatt jogerősen letartóztatott, majd szabadlábon védekezésre bocsátott EP-képviselők részt vehetnek-e parlamenti, illetve bizottsági munkában. Hogy ez utóbbi szempont az európai politika legnagyobb botrányával, a Katargate-tel kapcsolatban példának okáért mennyire relevánsnak bizonyulhatott volna, hűen érzékelteti, hogy az eurómilliónyi kenőpénzekkel összefüggésben megvádolt kulcsszereplők (Eva Kaili, volt szocialista EP-alelnök; Marc Tarabella és Antonio Panzeria, szocialista EP-képviselők) nem sokkal a gyanúba keveredésük után
több fontos kérdésben, így magával a botránnyal összefüggésben is gyakorolhatták szavazati jogaikat.
Pedig ami a brüsszeli korrupció kíméletlen felszámolásának kérdését illeti, nemcsak az európai közösség józanabb tagállamainak, hanem valamennyi európai választópolgár körében is már egy jó ideje konszenzus mutatkozik meg azzal kapcsolatban, hogy ennél jelenleg talán nincs is égetőbb kérdés. Amíg az előbbi kapcsán példának okáért mind a magyar, mind pedig a lengyel kormánypárti vezetőpolitikusok megdöbbenésüket fejezték ki a történtekkel kapcsolatban, addig az Eurobarométer átfogó felmérése szerint soha ilyen alacsonyan nem állt Brüsszel transzparenciával kapcsolatos bizalmi indexe. Az adatok ugyanis arra világítanak rá, hogy 2019 óta mintegy 12 százalékponttal (60 százalék) nőtt meg Európa-szerte azok száma, akik szerint „az európai intézmények nem tesznek elegendő erőfeszítést a korrupció visszaszorítása érdekében”.