Letartóztatták Donald Trumpot

2023. augusztus 25. 06:06

...miközben az ellene vádat emelő ügyésszel szemben a Kongresszusban indult vizsgálat.

2023. augusztus 25. 06:06
null

Feladta magát Donald Trump csütörtökön Georgia állam atlantai börtönében, ahol a múlt heti bűnügyi vádemelés nyomán nyilvántartásba vették, majd óvadék ellenében szabadon távozhatott. A volt elnök helyi idő szerint este érkezett a georgiai nagyvárosba, ahol a Fulton megyei börtönben formális letartóztatás történt, aminek részeként ujjlenyomatot vettek tőle, és elkészült a nyilvántartási fotó, az úgynevezett „mugshot”

Donald Trump 200 ezer dollár óvadék ellenében távozott a börtönből. 

Az óvadéki megállapodás értelmében a volt elnök nem beszélhet, illetve kommunikálhat a nyilvánosság előtt tanúkat, illetve vádlottársait „megfélemlítő” módon. Az ügyész és a védők között megállapodás megsértése bebörtönzéssel járhat. 

Trump lecserélte korábbi ügyvédjét

Az atlantai börtönben való megjelenése előtt Donald Trump lecserélte korábbi védőügyvédjét egy helyi jogászra, a „fehérgalléros” ügyekre szakosodott Steven Sadowra. A jogász közleményben erősítette meg a felkérést, és azt írta, hogy a Georgia államban indult vádeljárás során ő képviseli majd Donald Trumpot. Hozzátette, hogy véleménye szerint ügyfelét soha nem lett volna szabad megvádolni a felhozott cselekményekkel, amelyekben ártatlan.

Fani Willis ügyész múlt hétfőn augusztus 25-e pénteket szabta határidőként a vádlottak számára, hogy megjelenjenek a kijelölt Fulton megyei börtönben, Atlantában. Az ügyész csütörtökön meglepetésre az ügy minden vádlottja esetében októberi tárgyalást indítványozott. Fani Willis azt követően jelezte a bíró számára javaslatát, hogy az ügy egyik vádlottja, Kenneth Chesebro – Donald Trump korábbi kampány-ügyvédje – gyors eljárást kért. 

A bíró a kérést jóváhagyta és október 23-ra írta ki a tárgyalást,

aminek nyomán az ügyész jelezte, szeretné, ha mind a 19 vádlott esetében kevesebb, mint két hónap múlva megkezdődne a tárgyalás. Donald Trump új ügyvédje, Steven Sadow jelezte, hogy ügyfele ellenzi az ügyész indítványát. A vádeljárás során érintett 19 ember ügyében a börtönbeli nyilvántartásba vétel nem jelent bírósági meghallgatást. Az ügyész eredetileg azt indítványozta, hogy a vádak hivatalos ismertetése szeptember 5-e hetében történjen meg.

Donald Trumpot és 18 társát a múlt héten a Fulton megyei kerületi ügyész összesen 41 vádpontból álló vádiratot terjesztett elő a 2020-as elnökválasztás eredményének megváltoztatására irányuló kísérlet miatt bűnszervezetben elkövetve. Szerdán már jelentkezett az atlantai börtönben Rudy Giuliani, Donald Trump korábbi ügyvédje, New York volt polgármestere, aki szintén a vádlottak között van.

Csütörtökön Donald Trump börtönbeli megjelenésével egy időben a Képviselőház jogi bizottságának republikánus elnöke, az amerikai törvényhozás felügyeleti jogkörére hivatkozva bekérte az ügyben eljáró kerületi ügyész, Fanni Willis, valamint irodája és a szövetségi kormány közötti minden kommunikációt, köztük az üzenetváltásokat Jack Smith, különleges ügyésszel, aki a szövetségi bűnvádi eljárásokat emelte Donald Trump ellen. Jim Jordan a hivatalos kérést többi között azzal indokolta, hogy a büntetőügy kapcsán felmerül a politikai indíttatás.

***

Ezt is ajánljuk a témában

(MTI)

Nyitókép: Fulton megyei seriffhivatal

 

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2023. augusztus 25. 15:52
nagyon aggodom az amerikai demokraciaert...
Málaga21
2023. augusztus 25. 13:09
Még szerencse, hogy nem bidé papát vádolták meg, mert a demens hülyéje Grúziában jelentkezett volna.
makapaka2
2023. augusztus 25. 11:33
Ez egy ócska húzás! El akarják terelni a figyelmet a szélhámos bűnöző Hunter Bidenről, és Trumpnak elvenni a lehetőséget a választási kampányra. Hajrá Trump!
madárinfluencer
2023. augusztus 25. 09:27
400 évnyi, más cikkekben 641 évi börtönnel fenyegetik Donald Trumpot. Amerika egyi leghíresebb sorozatgyilkosát Jeffrey Dahmert 941 év börtönre büntették. Szerencséje van Donald Trumpnak, hogy a halálbüntetés már a legtöbb államban megszűnt, mert különben a demokraták a választás megnyerése érdekében még fel is akasztanák.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!