Felszenteltek egy Sztálin szobrot Oroszországban

2023. augusztus 18. 21:15

Az ortodox egyház elhatárolódott az avatáson részt vevő papoktól.

2023. augusztus 18. 21:15

Nyolc méter magas Sztálin szobrot avattak az oroszországi Velikije Luki városában. A szobor felállítása – bár hosszú viták előzték meg – önmagában nem számít kuriózumnak, hiszen országszerte ma is több tucat emlékműve van az egykori kormányfőnek. A szobrot azonban az avató ünnepségen Anton Tatarincev ortodox főpap meg is szentelte, ami komoly feszültséget okozott az egyházon belül. Bár az oroszok 70 százaléka elismeri Sztálin szerepét a történelemben, a szovjet politikus nem bánt kesztyűs kézzel az egyházzal – írja a Euronews.

Az ortodox egyház később kifogást emelt a pap cselekedetével szemben. A  területileg illetékes egyházmegye így kommentálta az esetet:

 

„a rendezvényen elmondott áldás az egyházmegyei adminisztrációval való egyeztetés nélkül történt. Ezért ellenőrzés folyik az ügyben”.

 

Hozzátették, az emlékmű avatásán résztvevő papok saját személyes meggyőződésük alapján cselekedtek, amely nem tükrözi az egyház hivatalos álláspontját a szovjet vezérről. 

Szava zelenográdi püspök, egyenesen istenkáromlásnak nevezte a szertartást vezető pap szavait, aki arról beszélt, hogy Sztálinnak köszönhetően sok új vértanúval bővült az egyház.

Miközben Oroszországban újabb Sztálin szobrokat avatnak, a kazahsztáni Lenin szobrok már nem érezhetik magukat ilyen nagy biztonságban. A Visegrád24 X (korábbi Twitter) közösségi felületén osztott meg egy videót, amelyen az látható, ahogy egy Lenin szobrot próbálnak „óvatosan odébb tenni” egy új út megépítésének érdekében.

A munkások valószínűleg nem olvasták el a használati utasítást, mert az óvatostól igen csak messze voltak – kommentálja a lap a felvételt, amelyen az látható, ahogy a szobor ledől az emelvényről, majd egyenesen a földre zuhan.

 

Nyitókép: Komersant.ru

 

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ProletarFC
2023. november 20. 15:30
Sztálin a világháborúban mozgósította az ortodoxiát és megáldatta a fegyvereket a pópákkal, akkor miért talál kivetnivalót az egyházuk ebben. Nem értem.
ProletarFC
2023. november 20. 09:20
Óriási respekt Oroszoroszágnak ezért is, és hogy a két kelet-ukrájnai népköztársságot is megvédik az imperialista agressziótól
konfucius
2023. augusztus 20. 09:09
Ez az egyetlen problémám az oroszokkal. Olyan nézőpontból élik az életet, amibe a sztálini terror is belefér. Azért ezt nem kéne. Putyinnal semmi bajom, ezt leszámítva. Ne legyenek már büszkék a kommunizmus bűneire.
Türelem
2023. augusztus 19. 14:07
Nektek, forradalmár testvéreink Petrográdban és egész Oroszországban, odanyújtjuk kezünket mi, Kronstadt matrózai, katonái és munkásai. Széttéphetetlen kötelékek fűznek össze bennünket. Egységünk megbonthatatlan. Hűségünk rendíthetetlen. vesszenek a rágalmazók, a forradalmi nép megosztásán mesterkedők. Éljen az orosz forradalom! Lamanov és Priszelkov." Mi, a DK, a Momentum a kezünket nyújtjuk a mai harchoz, a burzsoázia megdöntéséhez.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!