Narcos újratöltve – drogbáróktól rettegve tart választást Ecuador

2023. augusztus 19. 06:45

Politikus-gyilkosságok közepette választ vasárnap új elnököt a dél-amerikai, Kolumbia és Peru között fekvő ország.

2023. augusztus 19. 06:45
Ungvári Ildikó

Egy hónapon belül a harmadik politikust gyilkolják meg, így zajlik az elnökválasztási kampány Ecuadorban. Az elmúlt évtizedben drasztikusan megugrott az illegális drogkereskedelem, az erőszak és a bűnözés az országban, 

amely korábban Latin-Amerika egy békés országának számított. 

„Ecuador az új Kolumbia” – írják sok helyen, ami szinte szó szerint is értelmezhető, hiszen egyre nagyobb számban jelennek meg a kolumbiai és mexikói drogbárók. Mivel könnyű átjutni az országhatáron – amit nagyban megkönnyít a hatalmas partszakasz és az intenzív halászati tevékenység –, a drogkereskedelem is virágzik Ecuadorban. Ezzel egy időben pedig a bűnözés is évről évre drasztikusan emelkedik. 

Az idei év első hat hónapjában az ecuadori rendőrség 3568 erőszakos halálesetet regisztrált, 

ami jóval magasabb, mint a tavaly ilyenkori 2042-es szám. Ez utóbbi ráadásul már akkor is rekordnak számított. 

A 2022-es év végére a nyilvántartásban 4600 személy szerepelt, aki abban az évben gyilkosság áldozata lett, ami a duplája az előző éves adatnak.

Mindegy melyik oldalon áll, egyik politikus sincs biztonságban

A választás közeledtével pedig egyre gyakoribbá váltak a politikusok elleni merényletek. Az első ilyen támadás július 23-án történt, amikor politikai kampánykörútja során lelőttek egy polgármestert, Agustín Intriagót, miközben egy helyi sportolóval beszélgetett. A férfit februárban választották meg Manta polgármesterének, és a helyiek szerint odaadóan, lelkiismeretesen végezte a munkáját. 

A gyilkos egy fehér furgonból ugrott ki, többször rálőtt a politikusra, majd visszaszállt. A kamion sofőrjét sikerült megsebesíteni és később elkapni, 

de a merénylő elmenekült. 

Alig pár nappal később, augusztus 9-én egy elnökjelöltet, Fernando Villancenciót gyilkolták meg, szintén kampánykörútja során, ugyanúgy egy fehér furgonból. A támadás után sokan a rendőrséget hibáztatták, amiért a politikus gyakorlatilag mozgó céltábla volt a merénylőknek: nem viselt golyóálló mellényt, az őt kísérő rendőrök pedig fegyvertelenek voltak. 

Villancencio esetében feltehetően az állhat a háttérben, hogy a politikus 

 

nyíltan azzal kampányolt, hogy felszámolja a kábítószer-kereskedelmet és megállítja a bűnözést. 

 

A korábban újságíróként nyíltan a korrupció ellen harcoló elnökjelölt több alkalommal is kijelentette: nem fél szembeszállni a drogbárókkal, akik ezt hadüzenetnek is vehették. A támadás után a rendőrség letartóztatott hat kolumbiai állampolgárságú férfit, akiknek feltehetően közük volt a lövöldözéshez.

És ha a két gyilkosság nem lett volna elég figyelmeztetés, augusztus 14-én hétfőn Pedro Brionest, az egyik legnagyobb kolumbiai párt, a Polgári Forradalom Párt képviselőjét is meggyilkolták. 

Ezért van nehéz helyzetben az ország

Pár éve Ecuador még igazi paradicsomnak számított Latin-Amerikában, mára a kontinens egyik legveszélyesebb országa lett. Símon Pachano, a Latin-Amerikai Quitói Társadalomtudományi Egyetem politikai szakértője szerint az országban a legfőbb probléma a szervezett politikai bűnözés és a drogkartellek elszaporodása. 

2016 óta hatszorosára nőtt a bűnözés, 

s mára már itt az egyik legmagasabb a régióban. A bűnözéshullám börtönbelii mészárlásokkal kezdődött, majd utcai robbantásokkal, tömeges gyilkosságokkal folytatódott. 

Ehhez jön még hozzá a politika vezetés gyengesége. Guillermo Lasso és elődje, Lenin Moreno 2017 óta liberális politikát folytat, az évek során folyamatosan csökkentették az állami beruházások számát. A szakértő szerint a februári választások óta a kormány gyakorlatilag minden hatalmát elveszítette. Több szakértő is egyetért abban, hogy a kormány alkalmatlansága miatt teljesen elvesztette az emberek bizalmát, akik már gyakorlatilag félelemben élnek.

Efrén Guerrero politikai szakértő szerint már a demokrácia is veszélyben van az országban, és az augusztusban demokratikusan megválasztott vezető egyáltalán nem biztos, hogy képes lesz megtartani a hatalmát.

„Nemcsak biztonsági, de egészségügyi és gazdasági válság is van” 

– összegezte, majd hozzátette, mindez tömeges elvándorlást okozhat, mivel sokan nem látnak más esélyt a túlélésre, mint az ország elhagyását.

Ecuadort az a veszély fenyegeti, hogy ha nem történik változás, egy narco-állammá válhat. A hatóságok jelenleg tehetetlenek a mexikói, kolumbiai és balkáni drogkartelekkel szemben, amelyek folyamatosan áramlanak be az országba a halászaton és a tengeri kereskedelmen keresztül. 

Akik maradtak: közülük lehet választani vasárnap

A sorozatos tragédiák ellenére vasárnap mégis megtartják az elnök- és képviselőválasztást. Azt, hogy a nyolc jelöltből ki kerül ki győztesen, nehéz megjósolni. Eddig az egyetlen nő, Luisa González tűnt a legesélyesebbnek, akit a felmérések szerint a szavazók 30 százaléka választana. González annak a Rafael Correának a pártjából van, aki 2006 és 2017 között vezette az országot. A balközép párt fő irányelvei a szocializmus és a környezetvédelem.

Az erőszak növekedésével viszont ezek az ideák kezdtek háttérbe szorulni, és 

az emberek sokkal inkább azokhoz a jelöltekhez húznak, akik vállalják, hogy határozottan fellépnek az erőszak és a drogkereskedelem ellen.

Mint például a korábbi elnökhelyettes, Otto Sonnenholzner, vagy éppen az egykori katona, Jan Boric. 

A győztes mindent visz – a balhét is

Akárki is nyeri a választást, valószínűleg nem fogja magát akkora győztesnek érezni. A hatalommal együtt ráhárul az ország összes gazdasági és társadalmi problémájának a kezelése, a szervezett bűnözés felszámolása. Mindezt ráadásul úgy, hogy az új elnöknek fel kell készülnie rá, hogy a terroristák mozgó célpontjává válik. 

A szintén latin-amerikai és hagyományosan nehéz sorsú El Salvadorban egyébként a fiatal, palesztin keresztény származású elnök, Nayib Bukele a létező legkeményebb eszközökkel lép fel az erőszakos bűnözés ellen: a számok egyelőre őt igazolják.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Nyitókép: MARTIN BERNETTI / AFP

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kybon
2023. augusztus 19. 11:31
A drog az rossz! (Ha úgy vesszük EGÉSZ Amerika rámegy. És konkrétan az usán az opiátok egész csinos szőnyegbombázást végeznek.)
remi
2023. augusztus 19. 10:30
Ide vezet a szélsőséges liberalizmus. Meg latin-ámerikában a nem szélsőséges is. Amúgy mit vártak egy lenintől? Tudomásul kellene venni, hogy a világnak egy elhanyagolható 3/4-4/5 részén NEM működik a nyugati típusú politikai berendezkedés, függetlenül attól, hogy ezt demokráciának vagy valami másnak nevezzük.
MyOp
2023. augusztus 19. 09:38
A Pelosi család nagy reményeket fűz a latin -amerikai Escobar féle drogkereskedelem felélesztéséhez. Mi tagadás, Hunterke is titkon ezt reméli. Végülis minél több a cucc a piacon, annál olcsóbban beszerezhető az árú. Igaz Kolumbiaban sem szünt meg teljesen a kokaingyártás, de az aranyérat (Golden Age) a Pablo korszak jelentette. Clinton Billy meg tudna mit mesélni a dolgokról.
hoci74
2023. augusztus 19. 08:06
A cseh elnök már készíti elő a következő ajándék pisztolyt. Ukrajna vagy Ecuador... Nem mindegy?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!