Szijjártó Péter a török tv-nek nyilatkozott a svéd és a finn NATO-csatlakozási kérelemmel kapcsolatban (VIDEÓ)

2023. augusztus 28. 19:24

A magyar külügyminiszter az ukrajnai magyar kisebbség helyzetéről is beszélt a külföldi csatornának.

2023. augusztus 28. 19:24

A magyar külügyminiszter a török TRT World televíziós csatorna vendégeként beszélt a svéd NATO-csatlakozás helyzetéről, az ukrajnai háború nehéz kérdéseiről és a Magyarország és Törökország közötti kapcsolatokról.

Szijjártó elmondta, Magyarország elvégezte a feladatát a svédek NATO-csatlakozásával kapcsolatban, és még tavaly beterjesztette a svéd ratifikációs dokumentumot az Országgyűlésnek, amelynek a szeptemberben kezdődő őszi plenáris ülésén lesz lehetősége arra, hogy döntést hozzon arról, mikor szavaz a témában. Ugyanakkor hozzátette, eddig nem sikerült rendezni a vitás kérdéseket Stockholmmal, és kijelentette:

 

sajnálattal veszi tudomásul, hogy Magyarország célpontja és áldozata lett ennek a nemzetközi politikai diskurzusnak, amelyet a bírálatok és ítélkezések határoznak meg, és amelyekkel beavatkoznak a magyar belpolitikai életbe.

 

Kiemelte, a magyar kormány folyamatosan egyeztet Törökországgal a NATO-csatlakozásokkal kapcsolatban, legutóbb augusztus 20-án tárgyalt erről Orbán Viktor és Recep Tayyip Erdogan. 

Az ukrán háborúval kapcsolatban elmondta, szomszédos országként Magyarország nehéz helyzetben van, a 150 ezres kárpátaljai magyar diaszpóra miatt.

 

Ennek a magyar közösségnek nagyon sok tagját ukrán állampolgárként besorozták az ukrán hadseregbe, és sokan közülük az életüket veszítették a háborúban.

 

Ezért is követel Magyarország azonnali tűzszünetet és mielőbbi béketárgyalásokat, ezért nem szállít fegyvereket, és nem engedélyezi fegyverek átszállítását Magyarországon. Minél hamarabb véget ér a háború, annál kevesebb ukrán és ukrajnai magyar ember hal meg - fogalmazott.

Leszögezte: Magyarországnak is meg kellett harcolni a szabadságáért és függetlenségéért a történelme során, ezért határozottan és feltétel nélkül tiszteletben tartja Ukrajna területi épségét és szuverenitását. Ugyanígy feltétel nélkül támogatja azt a több mint egymillió ukrajnai menekültet, aki eddig Magyarországra érkezett. Több mint 1300 magyar óvoda és iskola fogadott be ukrajnai gyerekeket, a kormány egészségügyi ellátást biztosít a menekülteknek, és igyekszik munkalehetőséget és a körülményekhez képest normális életet biztosítani az általában szétszakított családoknak, hiszen a férfiak otthon maradtak harcolni. Cserébe Magyarország is elvárja, hogy Ukrajna biztosítsa az ottani magyarok kisebbségi jogait, amelyek 2015 óta igen korlátozottak.

Magyarország energiabiztonságával kapcsolatban a miniszter kiemelte Törökország és a transzanatóliai földgázvezeték (TANAP) jelentőségét

Hangsúlyozta, hogy Magyarország segített megépíteni a Török Áramlat vezetéket Törökországgal, Oroszországgal, Bulgáriával és Szerbiával együtt, és a jelenlegi helyzetben akár 8,5 milliárd köbméter földgázt tudna szállítani ezen az útvonalon keresztül az országba. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a kormány már jóval az ukrajnai háború előtt megkezdte az energiadiverzifikációt, és Oroszország mellett Törökország, Azerbajdzsán és Katar lesznek a legfontosabb szereplők a magyar energiamixben.

A BOTAS török kőolaj- és földgázkereskedő vállalattal kötött legújabb megállapodás értelmében jövőre közel 300 millió köbméter török földgáz érkezik Magyarországra, és ez lesz az első alkalom, hogy Törökország nemcsak tranzit-, hanem forrásország is lesz. Katar 2026-ig már minden földgázkészletét értékesítette, ezért Magyarország 2027-ben vásárolhat először katari földgázt, ehhez megvan a politikai szándék, és az üzleti tárgyalások is megkezdődtek a Qatargas LNG vállalattal – mondta el Szijjártó Péter, aki közösségi oldalán meg is osztott egy részletet a beszélgetésből.

(MTI)

Nyitókép: Facebook/képernyőkép

 

 

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Agricola
2023. augusztus 29. 12:22
Ha pedig az EU beint, akkor szerinted nekünk muszáj azt mondanunk, hogy "Igenis Főnök".
Zjzj
2023. augusztus 29. 01:47
Valamelyik nap kerekkoto a tranzit bizbaszon zorbanisztan szuverenitasarol szajkozott: akkor mi a fszt kell gyomorzsakkal errol egyeztetni?!
lájkbajnok
2023. augusztus 28. 23:43
Most már kezdem úgy érezni, hogy a törökök szándékosan léptetik fel Kakadu bohócot, hogy nyilvánosan hülyét csináljanak a magyar kormányból. Szégyen.
Szutykok
2023. augusztus 28. 21:57
Szóval a muszlim terrorista gazdi nem adott engedélyt a csirkefejű szuverén takonynak:DDDDD
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!