Novák Katalin felszólalt az ENSZ-ben

2023. szeptember 19. 06:35

A köztársasági elnök azok hangját szeretné felerősíteni az ENSZ-ben a világ vezetői előtt, akik elszenvedik a háborút.

2023. szeptember 19. 06:35

A béke hiányában sok, a fenntartható fejlődés érdekében tett erőfeszítés kerülhet veszélybe, vagy maradhat eredménytelen – mondta el Novák Katalin köztársasági elnök hétfőn New Yorkban, az ENSZ Fenntartható Fejlődési Célok értékeléséről tartott magas szintű tanácskozásának levezető társelnökeként, írta meg a hirado.hu.

Az államfő szerint együtt kell dolgozni a béke útjának keresésén a világ valamennyi konfliktus sújtotta térségében, mert 

béke híján növekszik fenyegetettség, fokozódik a fegyverkezési verseny, 

valamint megszakadnak a nemzetközi kapcsolatok. Hozzátette: azok hangját szeretné felerősíteni az ENSZ-ben a világ vezetői előtt, akik elszenvedik a háborút. Elmondta, hogy a közelmúltban Ukrajnában járt, és az ott élő emberek üzenetét is elhozta New Yorkba a világszervezet ülésére.

Novák Katalin második üzenetként hangsúlyozta: ha a családokat tönkreteszik, az iskolákat elhanyagolják, egyházat pedig lejáratják, akkor „elveszítjük életünk és az emberiség erkölcsi horgonyát, és ez végzetes hiba”. Beszédének harmadik pontjaként felelős gyermekvállalást és szülői magatartást sürgetett. Szerinte 

az „üres bölcsők világáért” nem érdemes harcolni.

Novák Katalin Magyarország fenntartható fejlődés iránti elkötelezettségét azzal világította meg, hogy 

a 2023-as globális fenntartható fejlődési rangsorban Magyarország a 22. helyen szerepel 166 ország között.

A magyar államfő hétfőn részt vett ugyancsak a fenntartható fejlődés jegyében szervezett, a nők jogairól szóló munkaebéden, amelyen mások mellett részt vett az ENSZ jószolgálati nagyköveteként Natalie Portman színésznő is. Novák Katalin részt vett egy gálavacsorán is, amelyen kitüntetést vett át Henry Kissinger, az Egyesült Államok Nobel-békedíjas korábbi külügyminisztere, aki idén ünnepelte 100. születésnapját.

A magyar államfő kedden beszédet tart az ENSZ 78. ülésszakának közgyűlési általános vitájában, amelyben szintén kedden szólal fel Joe Biden amerikai elnök, írják.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Facebook

 

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bastyaelvtars
2023. szeptember 19. 08:59
Orbán ezt a joszolgalati szerepet és imidzset osztotta ki novák Katira. Ez ellen novák semmit nem tehet, nem független önálló intézmény. Egy autoriter populista rezsim fogaskereke.
drogqueen
2023. szeptember 19. 08:41
A lenti kommenteket elolvasva, a normális ember számára látható, hogy mit követett el a Fidesz Magyarország ellen. Teret engedett azoknak a rohadt nyilasoknak, emberalattiaknak, akik itt ócsárolják Novak Katalint. És miért? Pusztán, hogy a hatalomban maradjon Orbán, kinyitotta pandora szelencéjét...
a straight cold player
2023. szeptember 19. 08:32
A visszajelzések alapján úgy érzem, félre ment sok minden. Konfucies írja: De Novák egyszerűen áruló ezzel az Ukrajnát ajnározó szövegével. Nem, és nem Ukrajnát ajnározza, hanem,,azok hangját szeretné felerősíteni az ENSZ-ben a világ vezetői előtt, akik elszenvedik a háborút" és ,,együtt kell dolgozni a béke útjának keresésén" Ez pont ugyan az amit OV is lassan 2 éve mond!!! És annak sincs igaza aki ezért OV-t putyinpincsizi és annak sem aki NK-t ukránárulózza! Igen NK felemeli azokért az ukránokért a hangját akik elszenvedik a háborút. Zelenszkij (az USA) és Putyin háborúját. Mert arról kevés szó esik, hogy az ukránok - az átlagember - valóban mind akartak-e háborúzni? Persze az ukrán/US propaganda nyilván tökéletesen tudja szítani a háborús pszichózist, és ebben Putyinban remek partnerre találnak. De Novák nem az ukrán propaganda mellé állt, hanem a háború elszenvedői (és hát a háború mégis csak Ukrajnában van) és a BÉKE fontossága mellé!!!
konfucius
2023. szeptember 19. 08:10
Mérhetetlenül remélem, hogy nem kezdi megint emlegetni Ukrajna területi integritását. Ha ezt megteszi, leköpöm. Göncz patkány gonosz elnök volt, de legalább tudtuk, hogy az ellenkező oldalhoz tartozik. Sólyom hülye, Schmitt pedig balfasz volt. De Novák egyszerűen áruló ezzel az Ukrajnát ajnározó szövegével. A gyomrom kifordul ettől. Közben alább látható, milyenek az ukránok, akikkel az elnök asszony ki akar jönni: https://t.me/oroszhirek/16513?comment=166155
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!