Amerika ellen szövetkezik Kína, Irán és Oroszország – szakértők a Mandinernek

2023. október 27. 13:24

Mi köze van Moszkvának és Teheránnak az izraeli háborúhoz? Milyen együttműködés van a három Amerika-ellenes hatalom, Oroszország, Kína és Irán között? A Világrend legújabb adásában egy biztonságpolitikai és egy Izrael-szakértőt kérdeztünk.

2023. október 27. 13:24
Aftermath Of Israeli Air Strikes In Gaza
Maráczi Tamás
Maráczi Tamás

Műsorunk vendége Jójárt Krisztián biztonságpolitikai szakértő, az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének munkatársa és Csepregi Zsolt Izrael-szakértő volt.

A Hamásznak nagy fenyegetést jelentett az, hogy Izrael és Szaúd-Arábia amerikai közvetítéssel egy olyan normalizációs folyamaton ment volna keresztül, amelynek eredményeképpen egy teljesen más Közel-Keletet keletkezett volna, megváltoztatta volna a hatalmi dinamikát a térségben” – kezdte a beszélgetést Csepregi Zsolt, hozzátéve: Irán is rendezte volna kapcsolatait Szaúd-Arábiával, ráadásul Izrael is nyár óta úrrá kezdett lenni a belpolitikai válságán, így 

a palesztin terroristacsoport saját relevanciáját szerette volna visszanövelni az Izrael elleni brutális támadással. 

Emiatt Csepregi meglátása szerint ez az újonnan kirobbantott konfliktus minden térségbeli hatalom számára inkább hátrányos volt, mint előnyös. 

Az Izrael-szakértő úgy vélte: a gázai háború eltereli a figyelmet a szíriai eseményekről, ott a török erők kurd állásokat támadnak, a szíriai erők pedig orosz támogatással felszámolják a felkelő csoportok utolsó állásait. 

Jójárt Krisztián egyetértve ezzel leszögezte: 

Oroszország erőit a szíriai jelenlét lefoglalja, ezért a közel-keleti konfliktus kiszélesedése nem érdeke. 

Van-e orosz érintettség a Hamász akciójában?

Egyik szakértő sem látott erre bizonyítékokat, de Jójárt Krisztián szerint 

az egyértelmű orosz haszon, hogy a Nyugat figyelme az ukrajnai háborúról az izraeli háborúra terelődött.

Oroszország az arab tavasz óta megpróbál közvetítőként fellépni a térségben, szövetségeket is próbál kötni, ráadásul 2015 után katonailag is beavatkozott itt, majd kezdeményezőként is fellépett, például az asztanai folyamatban. 

A biztonságpolitikai szakértő szerint a globális geopolitikai szembenállás miatt a gázai konfliktus is úgy képeződik le, mint a globális Nyugat elleni harc második frontja. Így az orosz kommunikáció a globális Dél felé próbál kommunikálni: Putyin elnök úgy állítja be, mintha Moszkva egy antiimperialista küzdelmet támogatna itt, Leningrád náci németek általi ostromához hasonlította Gáza ostromát, és aggódik az izraeli bombázások humanitárius vetülete miatt – miközben az ukrajnai hadszíntéren ők is civileket bombáztak.

Mint a Világrend vendége fogalmazott, az oroszok 

a figyelem elterelődésében bízhatnak, de abban nem, hogy az amerikai fegyverzet-utánpótlás elakadna Ukrajna számára a gázai háború miatt. 

Arra a kérdésre, hogy Amir Weitmann izraeli politikus a RT televízió adásában fenyegette meg Oroszországot, hogy a terroristák támogatása miatt a háború után megfizet, Jójárt elmondta: számára ez a vita azt mutatja, hogy az oroszok hozzáállását látva a zsidó állam a jövőben akár komolyabb támogatást is nyújthat majd Ukrajna számára. 

Csepregi Zsolt ehhez hozzátette: Izrael a háborús helyzetben úgy látja, hogy aki nincs most velük, az ellenük van, így a jelenlegi orosz narratíva számukra ellenségesnek tűnik.

Jójárt Krisztián

Érdeke-e Iránnak az eszkalálódás? 

Csepregi Zsolt szerint Irán sem szeretné a közel-keleti konfliktus eszkalálódását, mert ha Izrael a létéért folytatott háborúba kényszerülne, akkor olyan erővel sújtana le, hogy felszámolná a Hezbollah erőit, vagy az iráni állásokat Szíriában, esetleg támadást indítana az iráni atomlétesítmények ellen is – vagyis 

Izrael olyan mértékű károkat tudna okozni Iránnak, hogy az „nem maradna nagyhatalom a Közel-Keleten”. 

Az Izrael-szakértő hozzátette: a zsidó állam arra számított, hogy a fő fenyegetés északról érheti, ezért hirdettek azonnal háborút. „Preventív módon hirdettek háborút, hiszen arra számítottak az izraeliek, hogy nagy eséllyel aktiválódni fog az északi front, a Hezbollah, esetleg Szíria területén más, Iránnal partnerséget ápoló szervezetek, illetve hogy felkelés lesz Ciszjordániában, egy harmadik intifáda” – fogalmazott a szakértő, majd hozzátette: Izraelt meglepte, hogy a Hamász egyedül indított háborút. 

Az iráni érdekről még elmondta: a Hamásszal való harc mellett 

megpróbálhatja az izraeli hadsereg erőit északon is lefoglalni, hogy Izrael ne legyen képes felszámolni a Hamászt.  

Annak ellenére, hogy egyik félnek se, tehát se Izraelnek, se Iránnak nem érdeke, hogy ez a konfliktus tovább eszkalálódjon, és közvetlenül egymással szemben háborút vívjanak, vagy ballisztikus rakétákat indítsanak egymással szemben, a félrekalkuláció miatt ez mégis megtörténhet’” – hívta fel egy esetleges nagyobb háború kitörésének esélyére Csepregi.
 

Csepregi Zsolt

Az új világrend erői

Oroszország már egyszerűen nincs abban a szerepben, hogy közvetítőként tudjon fellépni, nincs meg a hitele, a Nyugat vele nem fog tárgyalni” – mondta az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének munkatársa azzal kapcsolatban, hogy Oroszország ki tud-e törni a politikai karanténból, és képes lehet-e a maga javára fordítani a közel-keleti történéseket. Szerinte Oroszország az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban a globális Délt tudta megnyerni: elérte, hogy ne csatlakozzanak a nyugati szankciókhoz. 

Jójárt Krisztián úgy vélte, hogy kommunikációs szempontból viszont Oroszország tud profitálni abból, ha Izrael megindítja a gázai övezetben a szárazföldi támadást, hiszen 

azt kommunikálhatja, hogy kettős mércével mér a Nyugat. 

Ha tényleg megindul a szárazföldi művelet, és tényleg egy humanitárius katasztrófával fog fenyegetni, akkor nagyon nehéz lesz a Nyugatnak ténylegesen kiállni Izrael mellett; és azt mondani, ha majd Gázából is hasonló képsorok fognak kijönni, mint Mariupolból, hogy miért elfogadhatatlan az egyik Európában, és miért elfogadható a másik a Közel-Keleten” – hívta fel a figyelmet.

Csepregi Zsolt úgy értékelte, a környező arab államok rendkívül türelmesek Izraellel, a Hamász terrorszervezet felszámolására törő izraeli műveletekkel szemben még, de ha az izraeli szárazföldi támadásban növekedik majd a palesztin civil áldozatok száma, a tolerancia egyre inkább csökkenni fog. Az Izrael-szakértő ugyanakkor figyelmeztetett: 

nem látszik, hogy a háború után ki veszi majd át a Gázai övezet kormányzását, 

márpedig a Fatah izraeli segítséggel nem tudja majd átvenni a hatalmat, és egy arab állam sem jelentkezett be biztosítékként.

Az adás utolsó kérdésére, miszerint Amerika három ellenfele, Oroszország, Kína és Irán a három stratégiailag fontos térségben, Ukrajnában, a Közel-Keleten, illetve a csendes-óceáni térségben összehangolja-e terveit annak érdekében, hogy a jelenleg még hegemón Egyesült Államokat meggyengítse, és a többpólusú világrend eljövetelét meggyorsítsa, Jójárt Krisztián azt válaszolta: van egy kétségtelen érdekegybeesés, de ezt a folyamatot az Egyesült Államok is jól érzékeli, felismerte, hogy 

ezek a jelenségek összefüggnek, és egy többpólusú világrend felé mutatnak a hatalmi átrendeződések. 

Kínának, Oroszországnak és több keleti államnak az a célja, hogy gyengítsék az Egyesült Államok pozícióját, tehát láthatóan „van egy nyugati hegemóniával szembeni szerveződés” – értékelt az NKE szakértője, megemlítve, hogy Kína azért óvatos, mert még a nyugati szankciókkal van mit veszítenie. 

Csepregi Zsolt szerint az Oroszország-Kína-Irán közötti viszonyt nem közös értékek, hanem tranzakciók jellemzik: ha az egyik állam valamit tesz a másik érdekében, akkor annak az árát meg fogja követelni. Az együttműködés erősödése tehát attól függ majd, lesz-e elég érdekegyezés közöttük ahhoz, hogy megérje nekik a nyugati hegemónia fenyegetésével szembenézni. 

 

A beszélgetést itt nézhetik meg:

--

Nyitókép: Izraeli bombázás éri Gázavárost 2023. október 9-én  (forrás: Sameh Rahmi / NurPhoto via AFP)
 

 

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2023. október 27. 23:51
S milyen jól teszik!
jooeee
2023. október 27. 21:23
Jól teszik.
szerintem-2
2023. október 27. 14:43
Fullba nyomják mind a legprimitívebb washigtoni propagandát. Quo vadis mandi?
Mich99
2023. október 27. 14:33
akik ellen Amerika szövetkezik (Kína, Irán és Oroszország), azok összefognak egymással... Mi ebben a meglepő...?!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!