Egy amerikai zsidó turista garázdálkodott Jeruzsálemben

2023. október 06. 22:08

Az ügyvédje szerint bibliai személynek képzelte magát.

2023. október 06. 22:08

Letartóztattak egy amerikai zsidó turistát Jeruzsálemben, amiért több műalkotást megrongált egy múzeumban csütörtökön. A rendőrség tájékoztatása szerint a negyvenéves férfi közölte, azért rongálta meg a két 2. századi római szobrot, mert azok „bálványimádásnak számítanak, és így szembemennek a Tórával”.

A férfi ügyvédje, Nick Kaufman ezzel szemben azt mondta, hogy védence Jeruzsálem-szindrómában szenved.

Ez a szindróma egy olyan módosult tudatállapotot jelöl, amelyben egyes Jeruzsálembe érkező látogatók – hirtelen és intenzív érzékcsalódás révén – bibliai személynek hiszik magukat, és amelyet Jeruzsálem vallásos vonzása okoz.

A rendőrség elrendelte, hogy a vádlottat pszichiátriai vizsgálatnak vessék alá.

A múzeumban készült felvételeken Pallasz Athéné márványszobra megrongálva, egy másik antik istenség szobra pedig teljesen szétzúzva látható. Jeruzsálemet számos vallás szent helynek tekinti, ezért egyes időszakokban, például a zsidó aratási ünnep, a Szukkót alatt megnő a feszültség a felekezetek között.

Az utóbbi időben több hasonló eset történt. Januárban zsidó tizenévesek sírokat rongáltak meg egy fontos jeruzsálemi keresztény temetőben, februárban pedig egy szintén amerikai zsidó turista megrongált egy Jézus-szobrot Jeruzsálem óvárosában.

(MTI)

Nyitókép: Israel Museum / NBC News

 

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
esvany-0
2023. október 10. 10:50
Alacsony a kerítés...
Hillary Clinton bázisdemokrata
2023. október 07. 11:45
Elmebeteg vallási fanatikusok, az itteni ortodoxok elvtársai
Skywalker_bp
2023. október 07. 11:07
Vallási fundamentalizmus. Vicces, hogy az USA-ból sikerült ezt importálni.
Finale
2023. október 07. 10:31
Jeruzsálem-szindróma ? Ennyi es el van intezve?! Mas ezert eveket kapna vagy a hazat kellene eladnia karpotlaskent. Azert van meg min valtoztatni...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!