Újabb túszok holttestét találták meg izraeli katonák
Izraeli-német állampolgár is volt köztük.
A Palesztin Foglyok Klubja szervezet közleményben arról is beszámolt, hogy a hónap eleje óta több mint 1215 embert tartóztattak le.
Az izraeli erők legalább 85 embert tartóztattak le vasárnap éjszaka és hétfő kora reggel Ciszjordániában – közölte egy palesztin szervezet. A CNN a Palesztin Foglyok Klubja által közzétett közlemény alapján arról számolt be, hogy
a letartóztatásokra Ramallahban és Betlehemben került sor.
Palesztin Foglyok Klubja saját bevallása szerint nem kormányzati szervezet, a honlapjukon pedig az áll, hogy fogva tartott palesztinok problémáival foglalkoznak. A közleményben arról is említést tettek, hogy a hónap eleje óta több mint 1215 embert tartóztattak le Ciszjordániában.
***
Nyitókép: HISHAM K. K. ABU SHAQRA / ANADOLU AGENCY / ANADOLU VIA AFP
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.
Jelen állás szerint Izrael képtelen legyőzni a Hamászt, miközben fokozatosan nő a nemzetközi nyomás a zsidó államon – véli Kaiser Ferenc.
Biden a fegyverszállítások késleltetésével, és bizonyos szállítmányok teljes leállításával való fenyegetőzésével nyilvánvalóvá tette: azt akarja, hogy Izrael fejezze be a háborút Gázában.
Vajon mit lép erre az amerikai elnök?