Szijjártó: Minden eddiginél közelebb kerülhetünk a harmadik világháború kirobbanásához

2023. november 01. 18:06

„Keresni kell a békés megoldások lehetőségét” – hangsúlyozta a magyar diplomácia vezetője.

2023. november 01. 18:06

Amennyiben a nemzetközi közösség nem képes békésen rendezni napjaink biztonsági kihívásait, akkor az emberiség minden eddiginél közelebb kerülhet a harmadik világháború kirobbanásához – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Asztanában.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy csütörtökön Orbán Viktor kormányfő a kazah elnökkel tárgyal, ezt követően pedig sor kerül a Türk Államok Szervezetének (TÁSZ) következő csúcstalálkozójára, amelynek az utóbbi időszak biztonsági kihívásai miatt különösen nagy a jelentősége.

Közölte, hogy 

Európa szempontjából a hidegháború vége óta nem volt olyan rossz a biztonsági helyzet, mint jelenleg, 

fegyveres konfliktus dúl a kontinensen, illetve a közvetlen szomszédságában is, eközben pedig a terrorfenyegetettség is egyre súlyosabbá válik.

„Tehát keresni kell a békés megoldások lehetőségét. Ha a globális közösség nem lesz képes a mostani biztonsági kihívások közül legalább egyet-kettőt eljuttatni a békés megoldáshoz a következő viszonylag rövid időszakban, akkor nem teljesen irreális azzal számolnunk, hogy minden eddiginél közelebb kerülünk egy harmadik világháború kirobbanásához” – mondta

Szijjártó Péter leszögezte, hogy Magyarország a békében érdekelt, a kormány azért is tekinti fontosnak a részvételét a TÁSZ munkájában, mert a türk államok is minden esetben kiállnak a békés rendezés és az eszkalációs kockázatok csökkentése mellett.

Ennek kapcsán emlékeztetett rá, hogy eddig a török elnök volt az egyetlen olyan politikus, aki sikerrel közvetített az ukrán és az orosz fél között a fekete-tengeri gabonamegállapodás tető alá hozásával, de sajnos azóta tovább romlott a helyzet e téren is.

„Magyarország tehát a mielőbbi békés megoldásban érdekelt. 

Azt szeretnénk, ha minél előbb béke lenne a szomszédunkban, Ukrajnában

és azt szeretnénk, hogyha sikerülne elkerülni a legrosszabbat, vagyis a helyzet eszkalálódását, vagyis az országok közötti háborút a Közel-Keleten” – jelentette ki.

Magyarország és Kazahsztán segíti egymást segíti egymást

A miniszter kitért a magyar-kazah kapcsolatokra is, és rámutatott, hogy idén sikerült előrelépést elérni az energetikai együttműködés területén. Hangsúlyozta, hogy a kétoldalú stratégiai partnerséget semmi nem példázza jobban, mint hogy a két ország segíti egymást az energiabiztonság garantálásában.

Valamint tudatta, hogy 

csütörtökön Petőfi Sándorról neveznek el utcát Asztanában,

 amely gesztus is mutatja, hogy a kazahok mekkora jelentőséget tulajdonítanak a kétoldalú együttműködésnek.

Végezetül pedig arról tájékoztatott, hogy Orbán Viktor kormányfő csütörtökön a kazah elnökkel, illetve a miniszterelnökkel fog tárgyalni, majd este megérkeznek a türk államok vezetői is, az azeri, a török, az üzbég, a türkmén és a kirgiz államfő is.

A külügyminiszter bejelentkezését alább tekinthetik meg:

(MTI)

***

Ezt is ajánljuk a témában

***

Nyitókép: 

Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Palatin
2023. november 02. 12:30
A Nyugat egy pár évtizedes intermezzó után megint kezdi kimutatni a foga fehérjét. Megint érzi rajtuk az emeber, hogy aki valaha is a gyarmatosításból, rabszolgatartásból emelkedett fel, az azt a korszakot nem tudja elfelejteni és mindig arra vágyik, hogy legyenk gyarmatai. A 2. világháború egy kicsit helyrebillentette a nyugati lelkiirmeretet, úgy nézett ki, hogy megjött az eszük. De ahogy felnött a háború utáni 3. generáció ezek már megint mindent elölröl akarnak kezdeni. Az szüleik még azt harsogták, hogy "NIE WIEDER!", de az unokák már inkább háborúznának, holot úgy ellustultak, elgyávultak , hogy a elsö puskadörrenéstöl szétszaladnának. Marad nekik a "képviseleti háborúskodás", azaz megelégszenek a terrorszervezetek éltetésével, támogatásával. Tulajdonképpen ma ellehet mondani, hogy EURÓPA MEGINT A RÈGI, DE A NAGYON RÉGI, A HÁBORÙ ELÖTTI.., a 19. század végi,20 század eleji Európa, azza a különbséggel, hogy akkor még volt egy magas szintü saját kultúrája. Ma már az sincs.
Kozmosz
2023. november 01. 23:28
Tudod az emberi sejtek számát is, Kakitlősz?
Kozmosz
2023. november 01. 23:24
Csak nem maga a Fuckitlosz?
Akitlosz
2023. november 01. 22:29
A tudomány jelenlegi állása szerint világvége kb. 1 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 év múlva lesz. 150 darab a nulla, nem kell megszámolni. Azaz nem mostanában. Még fiatal a világegyetem a maga kb. 13 800 000 000 évével. De nem lesz örökké. Amint kihűl a világegyetem 0,000 000 000 000 000 000 000 000 000 001 K fokra vége lesz, mint a Twin Peaksnek, megszűnik létezni, mert megsemmisül az idő. Idő nélkül meg ugye nem létezik ez a világegyetem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!