Fordulat Németországban: már a CDU egyik vezető politikusa is külföldre küldené a menedékkérőket

2023. december 18. 10:29

A párt lassan szakíthat az Angela Merkel által meghirdetett migránsbarát politikával.

2023. december 18. 10:29

2015-ben Angela Merkel német kancellárként még azt mondta, hogy be kell fogadni a menekülteket. Azóta egyre több német politikus is kezdi felismerni a migráció okozta problémákat.

Jens Spahn (aki jelenleg a CDU egyik frakciójának alelnöke) egy hétvégi eseményen beszélt arról, hogy pártja támogatja azt a javaslatot, miszerint a menedékkérőket más országokba kelleni küldeni addig, amíg el nem bírálják a menedékkérelmüket. Az általa konkrétan megemlített országok közt szerepel Ghána, Ruanda, Moldova, valamint Georgia – írja a The Guardian.

„Amennyiben így járnánk el, és mindezt fenntartanánk négy, hat, vagy nyolc hétig, akkor azt láthatnánk, hogy

a menedékkérők száma drasztikusan csökkenne”

– árulta el a lap szerint Spahn.

A CDU új álláspontját úgy tekintik, mint a párt kísérletét arra, hogy szakítson Angela Merkel korszakával, akinek vezetése alatt Németország 2015-ben mintegy egymillió menekültet regisztrált. Az ő „Wir schaffen das” szlogenje immár szöges ellentétben van a CDU jelenlegi álláspontjával. Ezzel az állásfoglalással a CDU nem titkolt célja, hogy visszaszerezze szavazóit az AfD-től.

***

Ezt is ajánljuk a témában

A nyitókép illusztráció. Fotó: JENS SCHLUETER / AFP

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hlaci83
2023. december 18. 10:58
Jönnek a választások…
Galsó Atya
2023. december 18. 10:55
El ne higgye már senki, hogy komolyan gondolják! Csak azért mondják, mert jönnek az EU-s választások és fosnak az AFD-től. Ahogy lemegy, a jó német kereszténydemokraták újra beállnak a lipcsy fősodorba, oszt' jó!
faramuci
2023. december 18. 10:45
Küldjétek romániába őket,az olaszok is visszadeportálták a cigányokat nekik,ti most homoki cigányt exportáltok a szőröstalpúaknak..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!