Meglépte az uniós tagállam: akkora a munkaerőhiány, hogy még az illegális migránsokat is marasztalják

2023. december 19. 19:52

30 ezer illegális migránst tartanak meg.

2023. december 19. 19:52
null

A görög parlament kedden jóváhagyta azt a törvényjavaslatot, amely hároméves tartózkodási és munkavállalási engedélyt biztosítana mintegy 30 ezer illegális bevándorlónak az országot sújtó krónikus munkaerőhiány csökkentés érdekében. A törvényjavaslatot 295 képviselő jelenlétében 262 igen szavazattal fogadta el a 300 tagú görög parlament – jelentette az AMNA görög állami hírügynökség. A törvényjavaslatot az ellenzék is támogatta. 

Azon kritikákra válaszul, miszerint a törvényjavaslat rossz üzenet a migrációt illetően, a kormány hangsúlyozta, hogy az intézkedés egyszeri, és csak korlátozott számban biztosít lehetőséget a munkaerőhiánnyal küzdő szektorok megsegítésére. 

A hároméves engedélyre azok a személyek pályázhatnak, akik illegálisan érkeztek Görögországba, 2023. november 30-át megelőzően legalább három évig éltek és dolgoztak bejelentés nélkül az országban, és állásajánlattal rendelkeznek egy görögországi munkáltatótól. A kormány becslései szerint a törvényi előírásnak a Görögországban tartózkodó 300 ezer bevándorlóból mintegy 30 ezer felel meg. A Görögországban maradt migránsok többségét a mezőgazdaságban és idegenforgalomban alkalmazzák feketén. Szakértői becslés szerint mintegy 80 ezer dolgozó hiányzik mindkét ágazatból.

Ezt is ajánljuk a témában

(MTI)

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Vincenzo CIRCOSTA / AFP

Összesen 99 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vandor-58
2023. december 22. 14:02
Agyukra ment a metaxa meg az ouzó, ezek nem dolgozni jönnek,hanem mészárolni
gegrolla
2023. december 20. 20:14
A görögöket mexúrta a nap?Komolyan asziszik, hogy majd a migrik nekiállnak dolgozni?? Be vannak b@szva. :D
salmonella
2023. december 20. 13:59
A 30ezerből mennyi fog dolgozni? Vagy ezt úgy kalkulálták, hogy mondjuk dolgozik 30, valamilyen eltökéltségből, a többi pedig padlózza a szociális rendszert?
tellurium-2
2023. december 20. 12:12
"a kormány hangsúlyozta, hogy az intézkedés egyszeri, és csak korlátozott számban biztosít lehetőséget a munkaerőhiánnyal küzdő szektorok megsegítésére. " Aztán ha addigra teherbe ejt annyi naiv görög kislányt, hogy maga sem tudja, hogy kikben fogant meg és kik szülték meg végül? Annyi szolgalelkű ázsiai mellett tényleg arra van szükség, hogy birodalmi törekvésekkel rendelkező iszlám sejteket meg lusta, léhűtő, banánfa alatt henyélő fekákat importáljunk EU-n belülre és még ezt is megfejeljük azzal, hogy már az is jöhet, aki a legelső pillanattól kezdve sem riad vissza a törvények áthágásától a nehezebb út választása helyett? A fekák már az amerikai telepeseknek sem váltak be, eltelt több, mint 100 év és mostanra volt feka elnökük, 2x egymás után, kötelező néger van minden Netflixes produkcióban, olyan pornók terjednek, mint a SeeHimFuck, a BLM pedig vandálkodik mindenfelé, ha picike kis érdeksérelem éri őket. Még mindig nem tanul senki a történelemből?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!