Sztálin, Verhofstadt és a kis Freund

2023. december 16. 22:28

Az egyik a demokrácia bolsevik felfogását követve megvonná a szavazati jogot Orbán Viktortól, a másik pedig rögtön autokratának nevezi.

2023. december 16. 22:28
null
Bencsik András
Bencsik András
Demokrata

„Orbán Viktor párizsi látogatása után Argentínába utazott, hogy részt vegyen a bozontos hajzatú Javier Milei elnök, Argentína új vezetője beiktatási ünnepségén, amire a múlt vasárnap került sor Buenos Airesben. Orbánt követve Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is megjelent a rendezvényen, és kihasználva az alkalmat, megszólította az ülésteremben a magyar miniszterelnököt. Videófelvétel is készült az esetről, ami bejárta az internetet.

Erre a spontán beszélgetésre reagált az X közösségi oldalon a páratlan fogazatú Guy Verhofstadt baloldali belga EP-képviselő: »Egy erős vezető harcol a demokráciáért, egy gyáva tönkreteszi.« Majd hozzátette: »Nem hagyhatjuk, hogy Orbán tönkretegye az európai integrációt. Ideje, hogy az unió megvonja tőle a szavazati jogát.« Hát persze. Végső soron úgy is lehet harcolni a demokráciáért, ahogy a nagy Sztálin tette: mindenkinek meg kell vonni a szavazati jogát, aki nem úgy gondolkodik, ahogy mi helyesnek látjuk. Sztálin speciel a szavazati jog megvonását – für alle Fälle – az illető életének megvonásával kombinálta. Csak remélhetjük, hogy Verhofstadt elvtárs ezt nem óhajtja követni. Megszólalt a szintén balos Daniel Freund német EP-képviselő is. Ugyanezen a fórumon tette közzé kicsiny gondolatait: »Heves vita Orbán és Zelenszkij között tegnap Argentínában. Remélem, sikerült észhez téríteni az autokratát.«

Azért ez szép. Az egyik a demokrácia bolsevik felfogását követve megvonná – erre amúgy a jog nem ad lehetőséget – a szavazati jogot Orbán Viktortól, a másik pedig rögtön autokratának (értsd: antidemokratikus, diktátor) nevezi, miközben éppen a szavazati jog megvonásával való fenyegetőzés az, ami antidemokratikus és diktatórikus gyakorlat. Régi módszere ez a baloldalnak, az ellenfelet vádolni meg azzal, amire mi készülünk. Ismerjük ennek az ördögi gyakorlatnak a következményeit: több mint százmillió halott, megnyomorított emberi életek sok-sok százmilliói…

Mindez azért, mert egy őrült cél érdekében, nem törődve a kiharcolni vágyott döntés aggasztó következményeivel, az Európai Unió még a közelgő európai választások előtt nyélbe akarja ütni a háborúban álló Ukrajna csatlakoztatását, ami rémisztő közelségbe sodorná az európai országokat egy Oroszország elleni háborúhoz.”

Nyitókép: MTI/EPA/Alessandro Della Valle

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jose
2023. december 18. 07:50
A cikk fontosabb része lemaradt: Scholz szerinte az oroszok felelősek a gázszállítások leállásáért. Ezt add össze, b+! Van ennek az embernek akár egy minimális esze vagy erkölcse?
Lajoss
2023. december 17. 21:38
Á,dehogy…26 országgal szemétkedjen ez a bugris csuti…🤮🤮🤮
Kovács Ubul
2023. december 17. 09:38
"Már akkor fideszes voltam, amikor azt még MSzMP-nek hívták." - Bencsik András
Kovács Ubul
2023. december 17. 09:37
Bencsik, a régi-új moszkovita (Bogár, Stefka stb. dettó): https://mandiner.hu/velemeny/2014/01/bencsik-andras-erzelmi-kotodes
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!