A pap megáldhatja azokat a párokat, akik a házasságon kívül élik meg a szexualitásukat

2024. január 10. 16:38

Olyan körülményeket akarnak megáldani, amelyek ellentmondanak az evangélium tanításának és szellemének, például az azonos nemű emberek tartós kapcsolatát.

2024. január 10. 16:38
Gerhard Müller
Facebook

A szöveget fordította: Sallai Gábor

„A Fiducia supplicans (FS) című nyilatkozattal, mely az áldás lelkipásztori jelentésével foglalkozik, a Hittani Dikasztérium (HD) prefektusa olyan álláspontot foglal el, amely példátlan a katolikus egyház tanításában. A dokumentum szerint a pap – ha nem is liturgikus keretek között, hanem magánszinten – megáldhatja azokat a párokat, akik a házasságon kívül élik meg a szexualitásukat, a homoszexuális párokat is beleértve.

A sok-sok kérdés, amelyet püspökök, papok és világi hívek tettek fel ennek nyomán, megérdemli, hogy egyértelműen és köntörfalazás nélkül válaszoljunk rá. Vajon ez a kijelentés nem mond ellent nyíltan a katolikus tanításnak? Kötelesek a hívek elfogadni ezt az új tanítást? Szabad a papnak ilyen újonnan meghatározott magánáldást adni? És a megyéspüspök megtilthatja, ha az egyházmegyéjében előfordul ilyen?

Hogy minderre válaszolni tudjunk, nézzük meg, mi is áll pontosan ebben a dokumentumban, és milyen érveket használ.

A kérdéses dokumentum, amelyet sem a bíborosi kollégium közgyűlése, sem a fent nevezett Dikasztérium püspökei nem vitattak meg és nem hagytak jóvá, elismeri, hogy az abban előterjesztett tanítás teljesen új, és hogy mindenekelőtt Ferenc pápa lelkipásztori tanítására épül.

A katolikus hit szerint a pápa és a püspökök meghatározhatnak bizonyos lelkipásztori hangsúlyokat, és a kinyilatkoztatás igazságát találékonyan a mindenkori új kihívásokhoz igazíthatják például a társadalmi tanítás vagy a bioetika területén oly módon, hogy közben a keresztény emberkép sarkigazságait is tiszteletben tartják.

Az ilyen újítások azonban nem léphetnek túl azon, amit az apostolok nekünk mint Isten népének egyszer s mindenkorra kinyilatkoztattak (vö. Dei verbum. A helyzet az, hogy az FS végkövetkeztetéseit a Biblia egyetlen szava, az egyházatyák, illetve az egyháztanítók egyetlen szövege, a Tanítóhivatal egyetlen korábbi dokumentuma sem támasztja alá. 

Mindemellett magának a tanításnak a radikális megváltoztatásáról van szó. A tanítás szerves fejlődéséről ugyanis csak akkor beszélhetünk, ha az új magyarázat legalább burkoltan benne van a kinyilatkoztatásban, és ami a legfontosabb: egyetlen dogmatikai meghatározásnak sem mond ellent. A tanbéli fejlődés pedig, amely a tanítás mélyebb értelmét tárja fel, mindig fokozatosan, hosszú érlelődésen keresztül valósul meg (vö. Dei verbum.

Az utolsó tanítóhivatali állásfoglalást erről a témáról ugyanez a Hittani Kongregáció fogalmazta meg 2021 márciusában, vagyis kevesebb, mint három éve, határozottan elutasítva az ilyen kapcsolatok megáldását. A bűnös életállapotú emberek nyilvános és magánjellegű megáldását egyaránt kizárta.

Mivel támasztja az FS az új tanítás létét, ha nem akar ellentmondásba kerülni a 2021-es korábbi dokumentum kijelentéseivel?

Az FS először is elismeri, hogy mind a Kongregáció korábbi válasza, mind az áldásról szóló hagyományos érvényes és kötelező tanítás nem teszi lehetővé olyan helyzetek megáldását, amelyek ellentétesek Isten törvényével és Krisztus evangéliumával, amint arról a házasságon kívüli nemi kapcsolatok esetében van szó. 

Ez nemcsak a szentségekre vonatkozik, hanem más áldásokra is, amelyeket az FS »liturgikus« áldásoknak nevez, és amelyek azokhoz a rituálékhoz tartoznak, amelyeket az Egyház »szentelményeknek« hív, és a II. Vatikáni Zsinat után kiadott megújított Rituale Romanum (Római Szertartáskönyv) ismertet. Az áldások ezen két fajtájánál fontos, hogy az áldás összhangban legyen az Egyház tanításával (FS 9-11).

Hogy olyan helyzeteket is meg lehessen áldani, amelyek ellentétben állnak az evangéliummal, a Hittani Dikasztérium szokatlan megoldást javasol, éspedig az áldás fogalmának kiterjesztését (FS 7,12). Ezt a következőképpen indokolja: »El kell kerülni azt a veszélyt is, hogy az áldás jelentését kizárólag erre a szempontra (a szentségek és a szentelmények ‘liturgikus’ áldásaira) korlátozzuk, ez ugyanis oda vezetne, hogy egy egyszerű áldástól is ugyanazokat az erkölcsi feltételeket várnánk el, mint amelyeket a szentségek vétele követel meg.« (FS 12).

Hogy tehát azok útját is kísérhessük, akik bűnben élnek, az áldás új fogalmára van szükség, amely túlmutat a szentségeken.
A szentségeken túlmutató áldás azonban már a szentelményeknél is megvan. Az Egyház nem ugyanazokat az erkölcsi feltételeket kívánja meg egy áldás esetében, mint a  szentségek fogadásakor.

Ez történik például annál a megtérő bűnösnél, aki ugyan nem szeretné feladni bűnös állapotát, de alázatosan áldást kérhet, hogy az ÚR adjon neki világosságot és erőt, hogy egy nap megértse és kövesse az evangélium tanításait. Ehhez azonban nem lenne szükség újfajta áldásra. 

Miért kell akkor kiterjeszteni az áldás fogalmát, ha a Rituale Romanumban szereplő áldás már most is túlmutat a szentségeken? A hagyományos értelemben vett áldás ugyan túlmutat a szentségeken, de csak olyan »dolgok, helyek és körülmények« megáldását teszi lehetővé, »amelyek nem mondanak ellent az evangélium tanításának és szellemének« (az FS 10. pontja a Rituale Romanumra hivatkozva).

És ez az a pont, amellyel szakítani kell, hiszen olyan körülményeket akarnak megáldani, amelyek ellentmondanak az evangélium tanításának és szellemének, például az azonos nemű emberek tartós kapcsolatát.
Az Egyháznak ugyan lehetősége van arra, hogy bővítse a jelenlegi szentelmények körét (lásd a II. Vatikáni Zsinat Sacrosanctum concilium kezdetű konstitúciójának 79. pontját), a jelentésüket azonban nem változtathatja meg úgy, hogy a bűnt bagatellizálják, különösen olyan ideológiailag terhelt kulturális helyzetben,  amely még a híveket is megtéveszti. 

És pontosan ez a jelentésváltozás megy végbe az FS-ben, mivel az áldás olyan új kategóriáját találja fel, amely túlmutat azon, ami a szentségekhez vagy a szentelményekhez kötődik, ahogy azokat az Egyház mindeddig értelmezte. Az FS kijelenti, hogy itt nem liturgikus áldásról van szó, hanem olyanról, amely a népi jámborságra jellemző. 
Három szint van tehát:
a) A szentségekhez kötődő imádságok, amelyek azt kérik, hogy az illető a kegyelem állapotában legyen, hogy részesülhessen a szentségben, vagy azt, hogy szakítson a bűnnel.
b) A Rituale Romanumban szereplő áldások, ahogyan azokat a katolikus egyház mindig is értette, és amelyekben olyan embereket is lehet részesíteni, akik bűnben élnek, olyan »dolgokat, helyeket vagy körülményeket azonban nem, amelyek ellentmondanak az evangélium tanításának vagy szellemének« (a FS 10. pontja a Rituale Romanumra hivatkozva). Az abortuszon átesett nőt például meg lehet áldani, az abortuszklinikát azonban nem.
c) Az FS által javasolt új áldások lelkipásztori jellegű áldások, nem liturgikus vagy rituális áldások, ezért  a »b« típusú áldások Rituale Romanumban szereplő korlátozásai nem vonatkoznak rájuk. Nemcsak a bűnben élő embereket lehet megáldani velük – ahogyan az a Rituale Romanumban szereplő áldások esetében van –, hanem olyan dolgokat, helyeket és körülményeket is, amelyek ellentmondanak az evangéliumnak.

Az újdonságot ez a »c« típusú áldás, a »lelkipásztori jellegű áldás« jelenti, amely az FS szerint nem érinti az evangélium tanítását, és ezért az erkölcsi normákkal, valamint a katolikus tanítással sem kell összhangban lennie, hiszen nem liturgikus jellegű, hanem inkább a »népi vallásosságot« szolgálja.

Mit mondhatunk az áldás ezen új kategóriájáról?

Az első megjegyzésünk az, hogy sem a hivatkozott bibliai szövegekben, sem a Tanítóhivatal korábbi nyilatkozataiban nem látjuk ezen új áldás alapját, sőt azok a szövegek sem támasztják alá ezt az újfajta áldást, amelyeket Ferenc pápa tár elénk.
A Rituale Romanum szerinti áldások (»b« típusú áldás) lehetővé teszik, hogy megáldjunk valakit, aki bűnben él. És az, aki börtönben vagy rehabilitációs otthonban van, minden további nélkül részesülhet ebben az áldásban, ahogyan azt Ferenc is mondja (lásd a FS 27. pontját).
Az új lelkipásztori áldás (»c« típus) túllép azon, amit Ferenc mondott, hiszen az ilyen áldással olyan valóságot is meg lehetne áldani, amely ellentmond az Isten törvényének, mondjuk egy házasságon kívüli kapcsolatot. Ezen lelkipásztori áldás kritériumai szerint ez a fejlődési irány végül teljes abszurd helyzetet eredményezhet: akár egy abortuszklinikát vagy maffiacsoportot is meg lehetne áldani vele.

A második megjegyzésünk tehát:

Mindig veszélyes olyan új fogalmakat kitalálni, amelyek ellentmondanak a nyelv jelenlegi használatának. Ez az eljárásmód ugyanis a hatalom önkényes gyakorlásához vezet. A mi esetünkben az áldásnak megvan a maga objektív jellege, és nem lehet a jelentését úgy megváltoztatni, hogy olyan szubjektív szándéknak feleljen meg, amely ellentmond az áldás lényegének, különben teljesen önkényesen lehetne élni vele.

Dingi-dungi híres mondata jut eszembe erről az »Alice Csodaországban« című meseregényből: »Mikor egy szót használok, akkor az a szó pontosan azt jelenti, amit én szeretnék – nem többet és nem kevesebbet.« Alice így válaszol: »A kérdés csak az, hogy rá tudod-e venni a szavakat arra, hogy ennyiféle különböző dolgot jelentsenek.« Mire Dingi-dungi: »A kérdés az, hogy ki mondja meg, hogy mi legyen; ennyi az egész.«

A harmadik megjegyzés a liturgián kívüli áldás tulajdonképpeni fogalmára vonatkozik, amely semmit sem szentesít vagy legitimál (FS 34), és amely lelkipásztori jellegű (»c« típusú) áldás. Mi különbözteti meg ezt a Rituale Romanumban meghatározott (»b« típusú) áldástól?
A különbség nem a spontaneitásban rejlik, amely a »b« típusú áldás esetében már most is lehetséges, hiszen ezt sem kell feltétlenül a szertartáskönyvben szabályozni vagy engedélyezni. A népi vallásosság terén sincs semmi különbség, hiszen a Rituale Romanum szerinti áldások már most is alkalmasak a népi vallásosság céljaira, hogy a különböző tárgyakat, helyeket és embereket megáldják velük. 

Úgy tűnik, hogy ezt a lelkipásztori áldást (»c« típus) direkt az olyan helyzetek megáldására hozták létre, amelyek ellentmondanak az evangélium tanításának és szellemének. ”

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: TIZIANA FABI / AFP

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gyurcsany-embere
2024. február 03. 09:23
Milyen szerencse, hogy egy vallási szektának sem vagyok a tagja. Öröm nézni hogy ti megrögzött hívők hogyan ajvékoltok, mindegyikőtök a saját kényszerképzete szerint, miközben az egész manipulatív kereszténység szépen irányba állított és megadta a keretezést nektek az eddigi életetekben.
syphax-2
2024. január 11. 06:10
LEGYÜNK EGYENESEK, NYILTAK ÉS LÉNYEGRE TÖRŐEK! ÉS NE BESZÉLJÜNK FÉLRE HOLMI SZERETETRŐL ÉS NYÁLAS ÉRZELGŐSSÉGRŐL! AKI A PÖCSÉT A MÁSIK FÉRFI SEGGÉBE DUGJA VAGY AKÁR A 230 V-OS KONNEKTORBA AZ NEM MÉLTÓ JÉZUS KRISZTUS SZENT ÉS APOSTOLI KERESZTÉNY ANYASZENTEGYHÁZÁNAK ÁLDÁSÁRA..DE AKÁR CSAK ELNÉZŐ JÓINDULATÁRA SEM NAGYON....AZ ÖRÜLJÖN ANNAK, HA NEM BÁNTJÁK SÚLYOS BŰNÉÉRT!
Perczel Éva
2024. január 11. 04:31
Kiváncsi vagyok, hogy ez a sok áldást igénylő vajon elmondja-e az étkezéseknél az asztali áldást, vajon reggel kéri-e a Jóisten áldását az napra, és megköszöni-e esténként az elmúlt nap áldásos adományait? Vagy...csak a hecc, és a trollkodás kedvéért nyomul papi áldásért?
Szürke Testvérek
2024. január 10. 22:53
Hazugság! Csak a lényeget nem írja le, ez az okoskodó bullshit szófosás! A pápa kifejezetten nem a párokat áldja meg, nem szentesíti az ilyen kapcsolatokat. De megáldhatja az ilyen kapcsolatban élő egyes embereket. Hasonlóan ahhoz, ahogy megáldhat, és Isten kegyelmét kérheti egy bűnös emberre, de ezzel nem a bűnre adja áldását!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!