ENSZ-munkatársak is részt vehettek az Izrael elleni terrortámadásban, a szervezet vizsgálatot indított

2024. január 26. 17:21

Az inkriminált munkatársak szerződését azonnali hatállyal felbontották.

2024. január 26. 17:21

Az ENSZ palesztinokat segélyező ügynöksége (UNRWA) az izraeli hatóságok tájékoztatása alapján vizsgálatot indított több munkatársával szemben azok feltételezett részvétele miatt a palesztin Hamász október 7-i, izraeli célpontok elleni terrortámadásában – tudatta pénteken a nemzetközi szervezet. Philippe Lazzarini, az UNRWA igazgatója közölte, hogy azonnali hatállyal felbontotta az UNRWA inkriminált munkatársainak szerződését, valamint vizsgálatot rendelt el „az igazság haladéktalan kiderítése érdekében”.   

Az uniót aggasztják a vádak

Ezek a megdöbbentő vádak akkor merülnek fel, amikor a Gázai övezetben több mint kétmillió ember függ az ügynökség által a háború kezdete óta nyújtott életmentő segítségtől” – hangsúlyozta. Josep Borrell kül-és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő a hírre reagálva kijelentette: az Európai Uniót rendkívüli módon aggasztják a nemzetközi közösség, köztük az EU fontos partnerét, a palesztin menekültek támogatásában hosszú évek óta létfontosságú szerepet betöltő segélyszervezetet ért vádak.   

Elvárjuk, hogy a szervezet teljes átláthatóságot biztosítson a vádakkal kapcsolatban, 

és azonnali intézkedéseket hozzon az érintett személyzettel szemben. Az Európai Bizottság levonja a tanulságokat a vizsgálat eredménye alapján, és értékelni fogja a további lépések megtételének szükségességét” – fogalmazott az uniós diplomácia vezetője. Hozzáfűzte: az EU a leghatározottabban elítéli a Hamász terroristáinak Izrael elleni támadásait. Az UNRWA, amelynek legnagyobb adományozói 2022-ben az Egyesült Államok, Németország, az Európai Unió és Svédország voltak, az elmúlt hetekben többször közölte, hogy a Gázai övezetben élők humanitárius segélyezését szolgáló képessége az összeomlás szélén áll.

(MTI)

Nyitókép: SAID KHATIB / AFP

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
backstablive
2024. január 28. 22:20
Azt a zsibadt bekötött fejü jò mocskos kurva annyàt kellet volna koncetracios tàborba csukni most nem lenne ilyen gondunk
nyugalom
2024. január 27. 10:28
Es ezek osztjak az észt, diktálnak, követelnek. MiCsoda erkölcsi magaslat!
survivor
2024. január 27. 00:50
ENSZ VAJON MI ?
survivor
2024. január 27. 00:49 Szerkesztve
ENSz ?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!