Így történt, hogy Japán lecsúszott, s immár Németország a világ harmadik gazdasági hatalma

2024. február 15. 21:31

Mindkét gazdaság bukdácsol, de a japánoknak van még egy problémájuk, ami a németeknek nincs.

2024. február 15. 21:31

Nincs megállás: bár az amerikai után a japán volt a világ második gazdasága, 2010-ben a brutális gyorsasággal erősödő Kína beelőzte, így Japán már csak a képzeletbeli dobogó harmadik fokára állhatott. Egészen mostanáig: ugyanis, mint az Euronews kiszúrta, 2023 negyedik negyedévében Németország beelőzte. Ez a nyers számok nyelvén annyit tesz, hogy

Japán GDP-je 4,2 ezer milliárd amerikai dollárt tett ki, míg a német 4,4-4,5 ezer milliárdot

(összehasonlításképpen: a magyar GDP ezeknek úgy a huszonötöde, 180-200 milliárd dollár körül mozog).

A japán kormány jelentése szerint a kormány éves szinten 0,4%-kal zsugorodott október-december között, előtte pedig 2,9-cel, vagyis a gazdaság technikai recesszióban van.

Persze mindez amerikai dollárban igaz; a nominális, USA-dollárban számított GDP-visszaesés egy része mögött ugyanis a gyengülő papán valuta áll.

Szóba került egy rakás megoldás: devizaintervenció a jen érdekében (vagyis a devizatartalékból jen vásárlással felpumpálni az árfolyamot), ami történt már 2022 őszén is, ellenben 20 milliárd dollárnyi devizájába került a szigetország kormányának. Ez azonban egyszersmind előrejelezte, hogy zűrös idők jönnek, hiszen hasonlóra utoljára 24 évvel korábban volt példa.

Közgazdászok szerint, idézi az Euronews,

Japán relatív gyengesége mögött a népesség csökkenése, valamint a termelékenység és versenyképesség elmaradása is áll.

Nem mellesleg a kormány áfaemelése sem lendített a versenyképességen és a fogyasztáson.

Az egész történet azonban strukturálisan problémás: az elmúlt évtizedekben Japán gazdaságának teljesítményét alapvetően befolyásolta a hosszú távú stagnálás, ami részben a kilencvenes évek bankválságára és a deflációs spirálra vezethető vissza. Ezek a problémák részben a hitelexpanzió révén létrejött „buborékgazdaság” következményei, amelyek hasonlóságot mutatnak az Egyesült Államokban megfigyelhető gazdasági lassulással. Japánban a magas megtakarítási ráta és a fogyasztás csökkenő tendenciája, valamint a felhalmozódott rossz hitelek jelentenek komoly kihívást.

Ráadásul Japán a világ egyik legelöregedettebb országa.

Nem véletlen, hogy Fumio Kisida miniszterelnök a törvényhozás előtt aggodalmát fejezte ki: szerinte az ország az összeomlás szélén áll, és sürgős intézkedésekre van szükség a gyermekvállalás és gyermeknevelés ösztönzése érdekében.

Ezt is ajánljuk a témában

A 2021-es évben a lakosság száma 726 ezerrel 125,9 millióra csökkent, míg a 65 éves vagy annál idősebbek aránya elérte a rekordnak számító 29%-ot. A termékenységi ráta 1,2-re zuhant, az ország népessége 2060-ra 90 millióra csökkenhet, és túlsúlyba kerülnek a nyugdíjaskorúak.

Ezt is ajánljuk a témában


Mellesleg az, hogy Németország beelőzte Japánt, korántsem jelenti ugyanakkor, hogy a németek jól állnának, jegyzi meg a lap; januári gazdasági adatai a covid-válság idejét idézik, gazdasági növekedése legfeljebb a 2023-as 0,3 százalékos visszaesést tudja majd kompenzálni, 2025-re meg 1,2 százalékos bővülést várnak; itt egyébként a krónikus munkaerőhiány az egyik fő gond. Mondjuk ők megoldják migrációval...

***

Nyitókép: MTI/ EPA/ Alex Plavevski

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ördöngös pepecselés
2024. február 16. 06:48
hát ha az oroszokat nem zárják ki ebből a versenyből is mint mindenből akkor a háború végére Németországot biztos beelőzik
Akitlosz
2024. február 16. 03:49
Munkanélküliség van mindenhol, nem munkaerőhiány. Ha tényleg munkaerőhiány lenne, akkor az egekbe szöknének a munkabérek. De ilyen sehol sem történik. Nem nőnek a bérek Németországban sem. A bevándoroltatás kapitalista célja a bérek letörése, hogy több legyen a profit.
Akitlosz
2024. február 16. 03:45
"Nem véletlen, hogy Fumio Kisida miniszterelnök a törvényhozás előtt aggodalmát fejezte ki: szerinte az ország az összeomlás szélén áll, és sürgős intézkedésekre van szükség a gyermekvállalás és gyermeknevelés ösztönzése érdekében." Talán nem kellene tiltani a pornográfiát. Japánban tilos a közösülés és a nemi szervek mutatása, így aztán mutatnak minden mást. Na azokból meg nem fogan gyermek, ha azokra kap kedvet a néző.
Akitlosz
2024. február 16. 03:39
"Persze mindez amerikai dollárban igaz; a nominális, USA-dollárban számított GDP-visszaesés egy része mögött ugyanis a gyengülő papán valuta áll." De az USA dollár is gyengül, mert az is inflálják, igy a valós helyzet még rosszabb. Stabil értéken lenne célszerű számolni, különben az adatok nem összehasonlíthatók. Nem sok értelme lenne méterben számolni, ha a méter értéke folyamatosan változna. Az értéknek sajnos nincsen stabil mértékegysége. Nem véletlenül mérnek még mindig aranykoronában Magyarországon bizonyos fontos értékeket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!