Ukrán miniszter: Elérjük Moszkvát és Szentpétervárt is

2024. február 13. 06:25

Ukrajna nagy hatótávolságú drónok sorozatgyártására készül.

2024. február 13. 06:25

Ukrajna az idén olyan 

nagy hatótávolságú drónok ezreit fogja gyártani, amelyek képesek lesznek elérni Oroszország távoli térségeit

 is – közölte hétfőn Mihajlo Fedorov miniszterelnök-helyettes, digitális fejlesztési miniszter. Fedorov a Reutersnek nyilatkozva elmondta: már most tíz olyan cég működik, amelyek drónjai képesek elérni Moszkvát, illetve Szentpétervárt.

A harci drónok gyártásáról szólva kiemelte, hogy rohamosan bővül az önmegsemmisítő drónok kategóriája 300, 500, 700 és 1000 kilométeres hatótávolsággal. Hozzátette, hogy 

két éve ezek a kategóriák még nem is léteztek.

 A miniszter szerint az orosz olajlétesítmények ellen az utóbbi időben végrehajtott csapások a kijevi vezetés előrelépését jelzik a drónpiac gyors deregulációjában, illetve növekvő finanszírozásában, miközben az állam kockázati befektetőként van jelen ezen a piacon.

Szerinte Oroszországgal ellentétben, ahol a dróngyártás túlnyomó részben állami kézben van, Ukrajnában magánvállalatok dominálnak a pilóta nélküli harceszközök termelésében. Fedorov továbbá azt hangsúlyozta, egyetért Kirilo Budanovval, az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főcsoportfőnökségének (GUR) vezetőjével, miszerint a kijevi vezetés „bizonyos paritást ért el” Moszkvával, ami a nagy hatótávolságú drónok termelését illeti.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nemrég arról beszélt, hogy Ukrajna az idén egymillió úgynevezett élőképes, FPV-drónt tervez gyártani, 

amelyek előállítása viszonylag olcsó, és nagy számban kerülnek bevetésre mindkét fél által a frontvonalakon.

Ukrajna mintegy 20 ezer drónkezelőt képzett ki,

 mióta elindította vonatkozó katonai kiképzőprogramját 2023-ban az ország mintegy 20 magániskolájában. Zelenszkij hétfőn aláírta az ukrán parlament február 6-án jóváhagyott rendeleteit, amelyekkel újabb 90 nappal meghosszabbította a hadiállapotot, valamint az általános mozgósítást május 13-ig.

(MTI)

A nyitókép illusztráció. Fotó: CLEMENT MAHOUDEAU / AFP

 

Összesen 109 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
herceg-3
2024. február 28. 10:24
"Ukrán miniszter: Elérjük Moszkvát és Szentpétervárt is" Oroszország meg Kijevet fogja elérni, de nem csak drónokkal...! :D
Csigorin
2024. február 27. 18:04
Donyecket meg Luganszkot se birjatok elfoglalni, hol akarjatok akkor Moszkvat meg Petervart, te istenbarma?
B_kanya
2024. február 27. 14:05
"angolpuska 2024. február 13. 08:55 "Ukrajna mintegy 20 ezer drónkezelőt képzett ki," Persze, persze...
2024. február 13. 14:57 Szerkesztve
Az ukrán nácik az orosz nemzet elbaszott klónjai, nem képesek az életre. Torzszülöttek és hazug koldusok. Semmi szégyenérzet nincs a drogos náci stöpszi koboldban amiatt, hogy öleti az ukránokat... Ezért megkettőzi a vétkét...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!