Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Rezes banda, gyereksereg – így fogadták Putyint Kínában (VIDEÓ)

2024. május 16. 13:20

A két vezető idén harmadik alkalommal találozik egymással.

2024. május 16. 13:20

A Visegrád24 oldal közölt egy videót nemrég az X-en, amelyen az látható, hogy miközben Vlagyimir Putyin orosz elnök kínai kollégájával, Hszi Csin-pinggel a vörös szőnyegen sétál pompomos gyermekhad éljenzi őket. 

Majd a következő képkockán már egy kínai rezes banda játszik az orosz vezető tiszteletére.

A Visegrád24 kísérőszöegében megjegyezte, 

Kína még több segítséget készül nyújtani Oroszország Ukrajna elleni agressziós háborújához.

A vonatkozó bejegyzést alább tekintheti  meg:

Idén már harmadjára találkoznak

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, csütörtökön találkozik egymással ismét a kínai és az orosz államfő. 

Egy év alatt ez már a harmadik egyeztetésük, miközben Oroszország tovább folytatja háborúját Ukrajna ellen – emlékeztetett a BBC

Miközben a Nyugat szankciók százaival sújtotta Oroszországot, addig 

Moszkva Kína felé tovább nyitva erősíti a két ország közötti együttműködést és kereskedelmet

 – tette hozzá a lap.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-91
2024. június 01. 00:30
🍓 ️ ­É­­r­­­t­­é­­­k­e­l­­d­­ ­­a­­­ ­­s­­z­­­e­­­x­­­i­­ ­­­p­­u­­n­­c­­­i­m­­­a­­­t­ 👉 𝐖­­𝐖­­𝐖­­­.­­𝐗­𝟏­𝟖­­.­𝐅­­𝐔­­­𝐍
Akitlosz
2024. május 16. 15:14
Mert Magyarország hogyan fogadta Hszit? A háború meg nem agressziós, Oroszország a saját területeit szabadítja fel a zsidónáci uralom alól, megakadályozva ezzel az orosz lakosság leöldösését.
Aerion
2024. május 16. 15:13
obiwankenobijedimester Ha Vitya elfogadná Kárpátalját én örömmel szavazok rá. Nem viccelek. De hiába a bratyi erre nem kerül sajnos sor. ----------- Várjuk ki a végét, barátom. Nincs még vége a történetnek. Kárpátalja semmilyen formában nem tartozhat ehhez a moslékországhoz, semmi köze, se jogosultsága nincs erre a területre, pontosabban erre a területre SEM. Lesz még Kárpátalján igazság!
Aerion
2024. május 16. 15:11
Nyugat-Európában letartóztatnák a moslék állítása szerint gyerekbántalmazásért, a nyakán és a lábán rabláncon vezetnék az orosz elnököt, Kínában pedig katonai díszsorfal előtt vörös szőnyegen sétál, és gyermekek köszöntik, és az elnök mosolyog. Hát, én is mosolygok, mert a mosoly a normális, és a moslék a normáltalan.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!