Mégis lesz Márai-program?

2010. június 04. 10:07

Barna Imre, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének elnöke - másokkal együtt - fehér szalag kitűzésével tüntetett a program leállításával szemben. L. Simon László hangsúlyozta: a program nem fog megszűnni, viszont felül kell vizsgálni.

2010. június 04. 10:07

„Miért bukna meg? Ez vicc. A Márai-program nem fog megszűnni!” - kommentálta Barna Imre szavait L. Simon László költő, a Fidesz országgyűlési képviselője a könyvhét színpada előtt. A Kulturális és Sajtó Bizottságának elnöke hangsúlyozta: a program nem fog megszűnni, viszont felül kell vizsgálni. A híresztelésekkel ellentétben azonban kiderült: a Nemzeti Erőforrások Minisztériumának napokban kinevezett vezetése a Márai Programot nem állította le, nincs is ilyen szándéka.

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének elnöke - másokkal együtt - fehér szalag kitűzésével fejezte ki ellenérzését a program leállításával szemben. „Nem várhatunk tovább. Most már az új kormányra vár a program elindítása” - húzta alá Barna. L. Simon azt nehezményezte, hogy úgy lett az új kormány beállítva, mint amelyik le akarja állítani a programot, illetve kiemelte Barnának azt is, hogy véleménye szerint a jelenlegi terv túl nagy hatalmat ad a könyvtáraknak, mivel azok szabadon választhatnak, ami viszont nem feltétlenül szolgálja a minőségi irodalom javát. Aláhúzta: „Nem könyvtár támogató program a Márai.” Borbándi Gyula író megnyitotta 81. Ünnepi Könyvhetet, melyen Esterházy Péter új kötetét dedikálta.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dé208
2010. június 05. 18:32
A M.prg.elvileg arról szól, hogy az állam könyveket vásárol a könyvtáraknak.Ez jó a kiadóknak akiktől vásárol és jó a könyvtáraknak akiknek vásárol. Ez idáig tiszta ügy. Gondolom az aggály az, hogy születik arról a döntés mi vevődjön meg. Itt nyílna ugye tág tere a csókosoknak ámde az elv az lenne ,hogy valami bizottság hozná a döntéseket.Ez állna könyvtárosokból./is/ Remélem nem jönnek megint vissza azok az idők amikor egyesek tudják /merik,teszik/ másnak mi a jó. Mindenesetre Gyurgyák atya aki egyfelől azt nyilatkozza, hogy a könyvnek mint olyannak kampec- szóval ő szorgosan sertepertél állítólag a Márai fazék körül.
szamárfül
2010. június 05. 11:01
"véleménye szerint a jelenlegi terv túl nagy hatalmat ad a könyvtáraknak, mivel azok szabadon választhatnak, ami viszont nem feltétlenül szolgálja a minőségi irodalom javát." milyen könnyű, végtelenül bunkó módon egy félmondattal megsérteni egy egész szakmát. Ráadásul egy ekkora ostobasággal...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!