Őze Áront bepanaszolták

2010. november 16. 11:10

A Pesti Magyar Színházban egy szakszervezeti vizsgálat 59 millió forintos hiányt állapított meg az intézmény idei első három hónapos költségvetésé­ben. A Blikk információi szerint feljelentették Őze Áront, a színház vezetőjét.

2010. november 16. 11:10

Iglódi István halála után, január 1-től Őze Áron lett a Pesti Magyar Színház igazgatója. Megszüntette a közalkalmazotti státuszt, a húzónevek kevesebb szerephez jutottak, volt, aki egyáltalán nem is maradt a színháznál. Jelenleg 16 színész áll munkaügyi perben az intézménnyel, a technikai személyzet egy részét is kirúgták.

Most kiderült: 59 millió forintos a hiány az intézmény idei első három hónapos költségvetésé­ben. A hiány az egyik per során derült ki; egy színész az elmaradt díjazását kérte számon a vezetőségen, ezért indult belső vizsgálat. Őze akkor nadrágszíj-összehúzásként magyarázta a kirúgásokat. Egyenlőre azt nem tudni, miből finanszírozták az évad első bemutatója, a Sweet Charity költségeit.

A színházban ráadásul visszaestek a bér­let- és jegyeladások, valamint a szokásos 30-40 előadás helyett mindössze 15 jut egy hónapra. A Nemzeti Erőforrás Minisztériumából kapott információ szerint a hiány miatt az igazgatót fel is jelentették.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!