Megjelent az új Quimby-album

2010. december 23. 09:25

Öt év után új koronggal jelentkezett az ország egyik kedvenc koncertzenekara. A lemezre tizenhét szám került a műfaji sokszínűség jegyében.

2010. december 23. 09:25

Új lemezzel jelentkezett öt év után a Quimby. Az album nyomokban tartalmaz sanzont, füstös bárhangulatot, fúvósokat, garázsrockot, funkot, hangjátékokat - ráadásul még jazzt, skát, triphopot is. A Kicsi ország újabb bizonyíték arra, hogy a Quimby egy kialakult stílussal rendelkező zenekar, ami leginkább a zenéjével szeret foglalkozni.

Kiss Tibor, a zenekar énekese elmondta: „Egy kísérletnek a harmadik lemeze, ami nem kislemezszerű lett, hanem egy nagylemezre duzzadt fel - ez lett a Kicsi ország, amely egy eklektikus, sokszínű dalcsokor. Nem egy egészében vett koncepció érvényesül, inkább a dalok egy-egy külön világot, egy-egy kicsi országot jelenítenek meg. Szerintem nagyon izgalmas lett. Azt szokták mondani ilyenkor az alkotók, hogy ez az eddigi legjobb lemezünk. Ezen az albumon nem nagyon van igazán szar szám. Lehet, hogy nagyon nagy sláger sincs rajta, de nagyon izgalmas dolgok történnek, egész jól szól, és viszonylag elégedettek vagyunk vele.” - tette hottá az együttes énekese.

Az együttes december 30-án a Művészetek Palotájában ad koncertet, szilveszterkor a West Balkánban játszanak.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Babilen Tatarszkij
2010. december 24. 13:02
Sokadik hallgatásra sem látok "műfaji sokszínűséget" az albumon, inkább fáradt, egysíkú blueslemeznek tűnik sajnos. Pedig a két EP után többet vártam :(
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!