Verebes: Most veszítettem

2011. január 12. 10:17

Verebes István Hajdú Péter műsorában elmondta: a Mikroszkóp Színpadot többek közt magánjellegű okok miatt adta fel. A színész-rendező elsősorban színházi embernek tartja magát, nem pedig igazgatónak.

2011. január 12. 10:17

Verebes István a TV2 Frizbi Hajdú Péterrel című műsorában beszélt a Mikroszkóp Színpad éléről való lemondásáról: „Nem szoktam veszíteni, de most veszítettem” - mondta. A rendező nem éli meg bukásként távozását. Elmondása szerint a színház rossz anyagi helyzete mellett reménye sem volt annak, hogy valami olyat hozzon létre, amit eredetileg szeretett volna: „Egyszerűbb lett volna azt mondani Sasnak és a társulat egy részének, hogy ti menjetek a fenébe, de én nem vagyok ilyen! Ha hiszik, ha nem, az volt a célom, amikor belekezdtem, hogy a társaság maradjon egyben, a műfajnak legyen háza” - mondta el Verebes.

Hozzátette: nagyban befolyásolta döntését saját egészségügyi állapota és családja is: „Az elmúlás terminusát nem tudom bemérni, de azt mindenképpen be kell, hogy ne maradjanak tartozások az ember mögött. Húszéves korom óta készülök a halálra. Több van mögöttem, mint előttem, de nem írtam végrendeletet. Miről? Mit hagynék a gyerekeimre? Az idő egyre értékesebb. Az embernek a lelkiismeretével kell elszámolnia, soha ennyit nem dolgoztam, a lelkiismeretem tiszta. Több mint száz darabot rendeztem, sokat írtam, egyszer lehetek bukott” - tette hozzá.

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Negue
2011. január 13. 02:16
Hm. Hogy is mondjam, ismerem fiatal kora óta. Művész. Igazi életművész, mert sajnos mint színész és mint rendező is igen szerény képességekkel bírt és mégis sokra vitte! Ilyen az élet.
virág andrás
2011. január 12. 14:41
Őszintén sajnálom Verebest. Egy rendkívül tehetséges, kimagasló intellektusú, kifogástalanul felkészült művész fokozatosan gyalogolt bele a mocsárba. Van valami megrendítő a nyíltságában és a szemmel látható tehetetlenségében.
Honfi-fi
2011. január 12. 14:17
Verebes: Most veszítettem ----------------------------- Tévedés, nem csak most tetszett veszíteni. Már régebben is sokszor és sokféleképpen. A Heti 7-es, és a Naplelte sem emelte Verebes ázsióját a placcon.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!