Csődhelyzetben a Zeneakadémia

2011. március 29. 09:55

Nagy bajban van a Zeneakadémia: július elsejétől a jelenlegi 15 helyett 7 tanszék működik majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. Ez annak a 150 millió forintos kiadáscsökkentési programnak az eredménye, amire a súlyos anyagi gondok miatt kényszerül az intézmény - tudta meg a Magyar Nemzet.

2011. március 29. 09:55

Batta András, a Zeneakadémia rektora egy március 24-i keltezésű levelében tájékoztatja kollégáit a tavalyról maradt hiányról, a 228 millió forintos zárolási kötelezettségről és a közoktatási normatívákból származó, 100 millió forint visszafizetési kötelezettségről, mely nehéz helyzetbe sodorta az intézményt. A 150 millió forintos egyenlegjavító csomag részeként az egyetemi oktatástól és a kulturális funkcióktól 70 millió forintot, a középiskolától 50 millió forintot és az úgynevezett támogató területektől 25 millió forintot vonnak el - tudta meg a Magyar Nemzet. Az egyetemen szeptembertől 25 százalékkal csökken a hallgatók főtárgyának képzési ideje, így az heti 120 perc helyett csak 90 perc lesz.

A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában a jelenleg alulfinanszírozott tanulók státuszának megszüntetésével és a dolgozók részmunkaidős vagy óradíjas foglalkoztatásával próbálják megoldani az 50 millió forintos kiadáscsökkentést. A rektor a dokumentumban elismeri, hogy a 150 milliós megtakarítás nem oldja meg a problémákat. A hiányzó pénzt a Semmelweis utcai oktatási épület, valamint több Teréz körúti lakás értékesítéséből, illetve az államnak történő visszaszolgáltatásból próbálják előteremteni.

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ken Adams
2011. március 29. 19:21
Ezt a gengszterkepzot mar reg meg kellett volna regulazni,mert mar evek ota tudni lehet,hogy zsebre mennek ott is a dolgok+gigantikus a dilettantizmus.Az egykor hires magyar komolyzenei oktatas mara a beka segge alatt van,es ha nem lennenek a gazdag azsiai fizetos hallgatok,akkor mar kb 15 eve bezart volna.A professor urak 100 dollart kernek a kulfoldi diakoktol az orakert,de persze ok panaszkodnak a legjobban.Hanyinger felsofokon.
trendo
2011. március 29. 12:56
Gondolom, apádnak is hetedszerre sikerült egy ilyen pompás példányt összehoznia a haza javára. Ha a Nagytestvér ilyen, milyenek lehetnek a kicsik?
Nagytestver
2011. március 29. 11:18
Bocs, de lassú volt a gép, és túlnyomtam (a Gyurcsány éra utóhatása).
Nagytestver
2011. március 29. 11:07
Kevesebbet kellene ott is lopni, úgy nem lenne csődhelyzetben.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!