Titanic: rövidebb, szerényebb, de lesz

2011. március 31. 10:32

A Titanic Nemzetközi Filmfesztivált sem a Főváros, sem a Nemzeti Erőforrás Minisztérium nem támogatja, az eddig jelentős támogatást biztosító Magyar Mozgókép Közalapítvány forrásait pedig zárolták. A szervezők mégis úgy döntöttek, hogy idén is megrendezik a fesztivált.

2011. március 31. 10:32

A 18 éves múltú, hatodik éve versenyfesztiválként működő Titanic Nemzetközi Filmfesztivált a jelenlegi állapotok szerint sem a Főváros, sem a Nemzeti Erőforrás Minisztérium nem támogatja, az eddig jelentős támogatást biztosító Magyar Mozgókép Közalapítvány forrásait pedig zárolták. A Titanic pillanatnyilag a korábbi költségvetés több mint harmadától esik el. A szervezők viszont úgy döntöttek, hogy a szűkös anyagi feltételekhez igazodva, de idén is megrendezik a fesztivált.

A Titanic 2 nappal rövidebb lesz: április 8-án indul, és április 16-án ér véget. Kevesebb filmet mutatnak be, és kevesebb lesz a vetítés is, így lesznek alkotások, amelyeket a közönség csak egyszer láthat a fesztivál ideje alatt. Minisztériumi támogatás híján a Titanic nem tudja felajánlani a fesztivál fődíjával járó 10 000 eurós jutalmat sem. Kevesebb lesz a külföldi vendég, a Titanicon dolgozó stáb, és a szerényebb külsőségek mellett kevesebb nyomtatott kiadvány és fizetett hirdetési felület biztosít megjelenési lehetőséget a fesztiválnak.

A programban idén 20 ország 52 alkotása szerepel. Lesznek nemzetközi premierek, és számos filmet elkísér majd az alkotója is. Lesznek közönségtalálkozók, szakmai programok, éjszakai vetítések és a Titanic történetében először meglepetésfilm is. A részletes program március 31-től megtalálható a fesztivál honlapján.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!