Szembenézni azzal, hogy minden küzdelem

Mikor fogalmazta meg magában Az ember tragédiája ötletét?

Nagyon régen volt. Az ötlet összekapcsolódhatott azzal, hogy meg akartam csinálni a Bibliát, de ez végül kudarcba fulladt. Nagy falatot akartam, ezért úgy gondoltam, hogy ha már a Biblia nem, akkor Az ember tragédiája. Talán a természetemből fakad: olyan magasra teszem a lécet, hogy alighanem le fogom verni - ennek megvan a kockázata. A színpadi megvalósításai nem tetszettek. Elég sokat láttam közülük, tovább megnéztem Szinetár és Jeles András filmjét és a Szikora-feldolgozást is, de nem voltam velük megelégedve, elsősorban azért, mert a színpad korlátozott lehetőségekkel rendelkezik - főleg anyagi okokból. Azonkívül nem tekintem a tragédiát intim témának. Ez egy nagyívű téma, amely átível a történelmen. Ez pedig azt kívánja, hogy szabadon szárnyalhasson a kép és a fantázia. A magyarok mindig nagyon komolyan veszik, pedig ez egy szatíra. Én sem csináltam belőle viccet, de ügyeltem rá, hogy meglegyen benne az a kegyetlen szatíra, amire a mester gondolt.

A munka kezdeteihez hozzátartozik, hogy '81-ben mutatták be a Fehérlófiát. Akkor úgy éltem meg, hogy a film megbukott, volt 420 ezer nézője. Hozzá voltunk szokva akkoriban, hogy a rajzfilmeknek egymilliós nézőtábora van - ugyan kezdett hanyatlani a műfaj, de reméltük, hogy elérünk egy 800 ezres nézettséget. Ez nem történt meg, nagyrészt forgalmazói szándékból, mivel nem tetszett a politikának ez a film. Ellenségesen viszonyultak hozzá, amit én nagyon rosszul éltem meg, és úgy éreztem, hogy a pályám elakad. Ezért kellett valami, ami odaláncol. '83-ban készültem el a film technikai forgatókönyvével és a látványtervekkel. A '60-as évek elején volt a aranykora az animációnak, így nagy szerencsém, hogy ez egybeesett pályám első 20 évével. Akkoriban éreztem, hogy megindul a hanyatlás, miközben a műfaj egyre inkább átmegy üzletbe. Ennek próbáltam ellenszegülni. Dacos típus vagyok.

Mi Madách üzenete a mai embernek?

Az ember olyan darabhoz nyúl, amiről úgy érzi, ma is érvényes. Az induláskor engem elsősorban azok a színek izgattak, amelyek a jövőről szólnak - részben ez már a mi jelenünk is. A kommunisták azért nem szerették Az ember tragédiáját, mert a falanszter színt a rendszer kritikájának tekintették - ez viszont csak részben igaz, hiszen a falanszter még mindig érvényes, pedig a kommunizmus már kihűlt. A darab időszerűsége nem abban rejlik, hogy Madách mechanikusnak látja a világegyetemet és a történelem működését. Én nem úgy fogom fel a történelmet bemutató színeit, mint amelyek az adott korról szólnak, hanem mint ami teret ad egy örök érvényű probléma  kifejezésének. Az egyéniség lehetőségeit és árát elsősorban az Egyiptomi szín fejti ki, a demokrácia kritikája a Görög színben tapasztalható, ugye az úgynevezett dekadencia kritikája a Római színben. És dekadensek vagyunk mi is, a demokráciával és az önmegvalósítással küszködünk mi is - ezek a kérdések örök érvényűek.

Természetesen az is érdekelt, hogy önmagamat kifejezzem - a Tragédia nem csupán a világról szól, hanem saját magunkról is. Ádám én vagyok. Aki veszi a bátorságot, hogy hozzányúl ehhez a darabhoz, annak úgy kell felfognia, hogy ő maga Ádám, de ő lehet Lucifer és Isten is. A férfi szereplők együtt vannak, mint ahogy a női szereplők is: le lehetne redukálni az egész darabot férfi és női hangokra, hogy egy férfi és egy női hang adja elő. A pszichiátria, Jung fedezte fel azt a jelenséget, hogy van egy árnyék, amely az embert kíséri: a saját terhei, problémái - ezt fejezi ki Lucifer. Belső vitáink, melyeket magunkban folytatunk, a darabban Ádám és Lucifer között bontakozik ki. Ezért használtam a belső párbeszédet, vagyis Lucifer és Ádám nem fennhangon beszél szájmozgással, hanem belül, persze két hangon.

Hogyan építette fel híres szimbólumrendszerét?

Ez alaposan ki van találva. Sok időm volt rá, elég régóta foglalkozom szimbólumokkal. Tulajdonképpen az egész darab szimbolikus nyelven beszél. A szimbólumok alkalmazása viszont működik ösztönösen is, ez tagadhatatlan. A János vitézben volt példa ilyen esetre - ebbe viszont belejátszhatott az is, hogy jóval kevesebbet tudtam a világról, hiszen akkor voltam 33, most meg vagyok 70. A legfontosabb és legalapvetőbb üzenet Az ember tragédiájában nekem és a világnak az, hogy a cél a halál, az élet küzdelem és az ember célja e küzdés maga. Ez az élet nem feltétlenül sikert, elismerést, boldogságot és harmóniát jelent, egyszerűen arról szól, hogy napról-napra küzdenünk kell. Végig kell szenvednünk a napokat és ezek járhatnak örömmel, sikerélménnyel és veszteségtudattal is. Ez maga az élet, erről szól. Persze nehéz tudomásul venni, mert sok ember csak lébecolni szeret; gazdagon, jóllakottan, boldog szerelmi életet élve és nem adatik meg. Az embernek szembe kell néznie azzal, hogy az egész nem más, mint küzdelem. Ennek a jelentőségét a vége felé értettem meg: a film végén Lucifer is kimondja, az ember is kimondja, és Isten is kimondja.

Ilyen mondanivalóhoz jó választás Mozart Requiemje.

Wagnertől elorozva a gondolatot, valóban van egy visszatérő motívum, ez azonban nem hangzik el mindegyik színben. Mozart Requiemjéből a Lacrimosa és a Dies irae című tétel érdekelt. Előbbi egyfajta feloldódás, akár a sírás - a lacrimosa azt jelenti, könnyesen. A nők jól tudják, hogy a sírás feloldja a problémákat, így amikor az ember sír, akkor már tulajdonképpen jól van - addig van baj, amíg ki nem robban a dolog. Ilyen értelemben a lacrimosa könnyes reakció dolgokra, a dallam az Egyiptomi színben hangzik el először. A másik fontos motívum a Dies irae, ami egy középkori gregorián dallam, az Isten haragja. Ez egy tomboló része a Requiemnek, korábban számos zeneszerző használta már: Liszt, Berlioz, Sosztakovics...

Körülbelül három tucat zeneszerző műve szerepel a filmben, sőt, van benne nevesíthetetlen afrikai népzene is. A zene tulajdonképpen az ember fő problémáira ad választ, a Tragédiát pedig egy nagyon érzelmes műnek tekintem, amely kívánja a zenét.

Időben és színek között ugrálva készült el részről-részre a teljes film. Mi alakította ki a sorrendet?

Anyagi problémák. Az első pénzösszeg, amit kaptam, állami dotáció volt. A stúdió vezetője, idősebb Matolcsy György döntötte el, hogy kinek ad pénzt - ez még a rendszerváltás előtt volt. Ebből az összegből meg tudtuk csinálni a hangfelvételt és egy rövid színt. Akkoriban viszonylag friss volt a Csillagok Háborúja, ez a kozmikus téma ráadásul nagyon érdekelt, így az Űr szín volt az első, amit megcsináltunk. Utána megkezdődött a pénz utáni kuncsorgás: 6 évet vártam az első támogatásra mindig attól függően, hogy minek volt realitása. Innen-onnan kaptam pár milliócskát, ha nekem volt egy kis pénzem, beletettem - így végül a legdrágább, a Londoni szín maradt utoljára. Utólag már látom, hogy ez nem biztos, hogy bölcs dolog volt, mivel ha korábban csinálom meg, szebb lett volna. A legkiválóbb animátoraim idő közben eltávoztak, nyugdíjba mentek, a Londoni szín pedig nagyon igényes. Résztámogatást nem ítéltek meg, mindig annyi pénzt kérhettem, amely egy színre elég volt, ez a szín pedig végeredményben 100 millióba került önmagában mostani árfolyamon. Az egész Tragédia nem került többe, mint 600 millió. A Londoni szín fél órás, míg az egész film 2 és fél órás lett. Ennyit egyben nem ítéltek oda. Akkoriban úgy gondoltam, hogy ha minél több színt megcsinálok, annál könnyebben kapom meg a folytatást, mert akkor látni fogják, hogy készül - és hát még így is 22 évbe tellett.

Hányan dolgoztak a filmen?

Egyszerre nem sokan, körülbelül egy tucat ember dolgozott rajta - illetve amíg hagyományos kifestés volt, addig többen. Menet közben aztán történt a nagy változás, átálltunk a számítógépre, ez pedig teljesen fölborogatta a dolgokat, plusz meg is drágította minden tekintetben. A fő gond mégis az volt, hogy a két különböző technika két különböző gondolkodásmódot kíván. Ez egyszerre érdekes, egyszerre szomorú számomra. Vannak ugyan örömteli elemei is, de nyilván megkapom majd a fejemre, hogy vegyes, eklektikus lett. Akikkel anno elkezdtem dolgozni, azok részben velem egykorúak: vagy elmentek 10 évvel ezelőtt nyugdíjba, vagy pedig miután ez egy rosszul fizető produkció, a legkiválóbb animátorok máshonnét is kaptak jobban fizető megbízásokat. Engednem kellett ebben a dologban, így menet közben nálam nevelődtek ki új emberek ezen a filmen és a párhuzamosan készült Csodaszarvason. Kicsit a Búcsúszimfóniára emlékeztetett, hogy egyre kevesebben voltunk. Az idei évben kellett néhány apró javítást eszközölni, ezen egy animátor és egy számítógépes szakember munkálkodott. Viszont egyvalaki fáradhatatlanul velem dolgozott végig, a gyártásvezetőm, aki olykor még engem is helyettesít.

Fel kellett javítani a régi kópiákat? Sérült az évek során a film?

Egyrészt van egy 15 színből, epizódból, vagyis tekercsből álló változat, ez filmszalagon is megvan. Tehát létezik egy filmváltozat, ám ezt nem tudom, hogy vetítik-e majd. A hangminőségével volt csak gond, tehát emiatt volt szűkség utómunkára a filmen. Sokkal költségesebb lett volna csinálni egy új filmváltozatot, ennek nem lett volna értelme. A filmet őrzi a filmarchívum, mint érték nem vész el. Vetítettem filmszalagon már '91-ben, amikor még nem volt dvd. Klubhálózatban, művelődési házakban, leadta az Uránia, a Duna tv, voltam Balassagyarmaton iskolában, a pécsi művelődési házban, összesen 50-60 helyen biztosan vetítettem már a Tragédiát az országban.

A második pedig egy - nevezzük így - digitális változat, azaz van egy százötvenvalahány perces filmünk, melyet számítógépen vágtunk, hangoltuk össze a színeket és tónusokat. Ez után kell felvenni a hangot, mert ami régen elkészült, nem volt megfelelő minőségű. Egyrészt mivel mono és ma már nem lehet fellépni a világ előtt monóban, másrészt pedig a hangfelvétel körülbelül a 20 százaléka egyszerűen nem hallható. A hangrendező egész egyszerűen rádiójáték-szerűen vette fel, a Tragédiának viszont minden szavát tisztán kell hallani.

Mikor lehet végre látni a kész filmet?

Ez sajnos nem rajtam múlik. Valamilyen filmbemutatót persze tervezünk, mivel nyáron nem szerencsés, inkább szeptemberben képzeltem el. Úgy értesültem, június 29-én fogja Szőcs Géza államtitkár ajándékképpen osztogatni dvd-formában, az EU-elnökség záróeseményén, ha igaz. Gulyás Balázs, a Mokép-Pannónia vezetője, és Torgyán Attila is járt nálam a bemutató ügyében. Torgyán Attila egy keresztény filmhét programot kezdeményezne - ugyan jeleztem neki, hogy ebben a műben benne van a kereszténység kritikája, sőt, az Isten kritikája is, ez őt nem zavarta. Jelenleg viszont arra várok, hogy a forgalmazók megegyezzenek. Úgy képzelem, hogy valamikor kora ősszel tartanék egy díszbemutatót az Urániában jeles közönségnek és a sajtónak, onnantól fogva pedig a film dvd-forgalmazásra való. 155 percnyi animáció, ami sokféle, nagyon fárasztó - pláne, ha az Madách. Technikailag a dvd-világ kedvez nekem, mert meg lehet állni és visszatekerni - az olyan típusú filmeknél, amiket én csinálok, ez kifejezetten előnyös. Lesz angol feliratos változat is, tehát egy nagyon igényes dvd-t tervezünk belőle.

Nyilatkozta korábban, hogy Az ember tragédiája rajzfilmes pályájának lezárása lesz. Ez igaz?

Ez inkább úgy értendő, hogy kibírom, ha nem csinálok több filmet. Nagyon fárasztó szakma, amit 51. éve gyűrök - tavaly lett volna a kerek évforduló. A darab 150 éves. Vannak rövidfilmterveim, de ha belegondolok, ez mivel jár, akkor azért meggondolom magam. Van három olyan tervem, melyeket szívesen megcsinálnék, de miután összeomlott a filmtámogatási szisztéma, nekem most nem ezen kell törnöm a fejemet. Az NKA elnökeként a Nemzeti Kulturális Alapnál nem pályázhatok, a Mozgókép Közalapítvány pillanatnyilag nem létezik. Ha 2012-re megvalósul Andy Vajna elképzelése arra nézve, hogyan kellene a kulturális kormányzatnak kezelnie a filmtámogatási rendszert, akkor törhetem a fejem. Emellett viszont rengeteg dolgom van, melyeket nem kevésbé tartok fontosnak, ezért szoktam azt mondani, hogy semmi baj nem történik, ha többé nem csinálok filmet. Persze a három említett terv nagyon ígéretes, de kevés olyan filmet csináltam, ami jobb lett filmen, mint elképzelésben - kettő ilyen van, a Sisyphus és a Küzdők, talán még a Mélyvíz is. Van két fekete-fehér rövidfilm-tervem, illetve egy másik, amely filmtechnikailag nehéz, hogy vajon el tudom-e érni azt a hatást, amelyet szeretnék. Tavalyelőtt pályáztam a Mozgókép Közalapítványnál az egyikkel, de elutasítottak - ebből is látszik, hogy lehetek én egy nagy bivaly ebben a szakmában, mégis úgy elutasítják a tervemet, mint a pinty, ha úgy gondolják.

Ezek a film(terv)ek miről szólnának?

Az egyik zenei téma, melyet igazából a Liszt-évre kellett volna megcsinálnom, mivel Liszt-zenét is akartam volna használni hozzá: A Villa d'Este szökőkútjainak egy részét. Arról szól, hogy a zene árad. Szó szerint tessék érteni, tehát hogy úgy árad, akár a víz - animációban nagyon nagy lehetőség ezzel játszani. A másik ötletet azért nem árulom el, mert az alapján meg tudná csinálni más az ötletet. Ezek a filmek még nagyon régen születtek meg bennem, akkoriban, amikor a Küzdők. A művészetre kitaláltam néhány furcsa, szürreális megoldást. A Küzdők ugye arról szól, hogy a szobrász elkezdi faragni a követ, a kő pedig egy idő után visszafaragja őt. Így a zene szerepéről, hatásáról is lehetne beszélni, a harmadik történet pedig a színészről szól, arról, hogy mi történik vele ahogy a színpadon belebújik egy alakba, utána pedig vissza kell öltse a saját arcát. Ezek rendkívül izgalmas dolgok a művészetben élő ember számára, igazi drámák. Nem feltétlenül szomorú drámák, de nagy drámák. A Küzdők sikere mutatja, hogy ez egy hatásos dolog. Nem tudom, hogy mennyi erőm lesz kibontani ezeket a terveket, vagy akár magára a rajzolásra is, a kisujjam is néha inkább útban van, mert görbül be magától. Elkövetkezhet egy olyan pillanat, hogy azért nem tudok rajzolni, mert mindig útban van, és akkor le kell vágni (nevet).