Csúszhat a Szépművészeti és az MNG egyesítése

2012. február 29. 08:46

Elnapolhatja a kormány a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria március 1-i határidővel tervezett egyesítését. A csúszás oka az MNG jelentős adósságállománya.

2012. február 29. 08:46

A kormány szerdai ülésén várhatóan támogatja a Szépművészeti Múzeum főigazgatójának előterjesztését, amelyben Baán László a két intézmény egyesítésének elhalasztására tett javaslatot. Az MTI úgy tudja, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal a közelmúltban kezdte meg az MNG gazdálkodásának ellenőrzését, melynek során az intézményben mindeddig több mint 100 millió forintos hiányt tártak fel. A Nemzeti Galéria költségvetését ráadásul az elmúlt hónapokban végrehajtott leépítések nyomán fizetendő több tíz millió forintnyi végkielégítés is terheli.

A két közgyűjtemény egyesítésére csak a vizsgálat lezárulta után kerülne sor, a tervezetthez képest várhatóan négy hónappal később, július 1-én. A Szépművészeti Múzeum és az MNG egyesítéséről – a Magyar Nemzeti Galéria beolvadása révén – egy 2011. október 20-i kormányhatározat rendelkezett, az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes megvalósításának részeként. Baán László az Ötvenhatosok terén felépítendő múzeumi negyed koncepciójáért felelős kormánybiztosként korábban elmondta: a két gyűjtemény fizikailag a Műcsarnok mögött megvalósítandó, modern múzeumi épület elkészülte után egyesülhet újra, tervei szerint 2017-18-ra.

A kormányhatározat közzétételét követően, 2011. november 7-én a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója közölte, december 31-i hatállyal lemond tisztségéről, noha munkaviszonya az intézményegyesítés megvalósulásáig élt volna. Csák Ferenc az MNG-nek a Szépművészeti Múzeumba történő beolvasztásával indokolta döntését. A Nemzeti Galériát jelenleg megbízott főigazgatóként Szücs György vezeti.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!