Vasárnap rendezik meg az első Tokaj-Hegyalja piacot

2012. április 12. 07:45

Vasárnap, április 15-én lesz az első Tokaj-Hegyalja piac a Sárga Borház parkolójában, ahol a rengeteg helyi terméken kívül furmintkóstoló, dűlőbarangolás és birtokbejárás, filmvetítés, gyermektáncház és látványfonás is várja az érdeklődőket.

2012. április 12. 07:45

Mint azt már megírtuk: április 15-én, vasárnap rendezik meg először a 37-es út mellett, a mádi-mezőzombori körforgalom után rögtön megtalálható Sárga Borház parkolójában az első tokaj-hegyaljai kézműves piacot. A tervek szerint ezentúl havonta megrendezendő piacon kizárólag környékbeli termelők és kézművesek portékáját lehet majd kapni, legyen szó sajtról, mézről, borról. A szervezők a rossz időre is gondoltak, ekkor a rendezvény átköltözik a Disznókő borászatába.

A Tokaj-Hegyalja piac szervezői szerdán este a Facebookon közzétették, hogy mi várja a piacra látogatókat a közel negyven helyi termelő termékein kívül. Mint azt Alkonyi László szerdán megírta: a piac teljes nyitva tartása alatt tíz borászat furmintkóstolót tart a borház emeletén, itt 1900 forintért végig lehet kóstolni a borokat. 11:00-12:00 óra között illetve 14:00-15:00 óra között a családosokra gondolnak: ekkor lesz a gyermektáncház az Agyagbandával. 

10:30-tól, 12:30-tól, 14:30-tól filmvetítést tartanak a vinotéka pincéjében - a piac egyik szervezője, Bartha Gabó mutatja be A legkisebb piac is számít című filmet. Nagyon jó programnak ígérkezik a térképes felfedező barangolás a környező dűlőkben, persze nemcsak azért, mert a minitúrát teljesítők között egy, a piac termékeiből összeállított meglepetéscsomagot sorsolnak ki a nap folyamán, hanem azért is, mert utána már közeli ismerősként tekint az ember az adott dűlőkből származó borokra.

Ha valaki megéhezne, a Sárga Borház bárányt süt és a filagóriánál egytálételt főz ebédre helyi alapanyagokból, Fűszeres Eszter erdőbényei gasztroblogger pedig lapcsánkát készít a piacon fellelhető termékekből. Ha valaki csak erre a napra jönne Hegyaljára, de minél több dolgot bele szeretne sűríteni egy napba, annak jó lehetőség, hogy 10 órától kétóránként birtoklátogató-borkóstoló turnusok indulnak a vinotékától.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!