Kiskőrösi Szüret: minden eddiginél hosszabb Borutca nyílik

2012. augusztus 29. 09:17

Huszadik alkalommal invitálják a nagyközönséget a Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok augusztus 31-től szeptember 2-ig tartó rendezvényére, ahol minden eddiginél hosszabb Borutca nyílik a Duna Borrégió legkiválóbb pincészeteinek részvételével.

2012. augusztus 29. 09:17

Font Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselője, a Parlament mezőgazdasági bizottságának az elnöke kedden a Kiskőrösön tartott sajtótájékoztatón elmondta: az Orbán-kormány nagy figyelmet fordít arra, és ösztönzi azt, hogy a magyar emberek magyar terméket fogyasszanak. Ennek jegyében rendezik meg a kiskőrösi napokat is, ahol a várható 40-50 ezer látogató száz százalékban magyar termékeket kóstolhat – tette hozzá.

A borutca fővédnöke elmondta, hogy szeptember elején lép életbe az a kormányrendelet, amely nevesíti, hogy mit lehet magyar élelmiszernek, illetve Magyarországon termelt élelmiszernek, valamint Magyarországon előállított élelmiszernek nevezni. Magyar élelmiszer az a termék, melynek 95 százaléka Magyarországon megtermelt alapanyagból készül, hazai terméknek azt az élelmiszert nevezhetik a jövőben, amelynek legalább 50 százalékát Magyarországon megtermelt anyagból készítik – sorolta a kategóriákat a képviselő.

Elmondta, hogy gondoltak azokra a vállalkozásokra is, amelyek Magyarországon, magyar munkaerő segítségével állítanak elő külföldi alapanyagból élelmiszert, ők termékeikre a Magyarországon előállított élelmiszer megjelölést használhatják. A képviselő szerint olyan megjelölést fognak alkalmazni, melynek alapján a fogyasztók el tudnak igazodni az élelmiszerek eredetéről.

Font Sándor emlékeztetett az Országgyűlés által tavasszal elfogadott „hungarikumtörvényre”, mely különleges, extra kategória, nemcsak azért, mert száz százalékban Magyarországon termelt alapanyagból állítják elő a megjelölt terméket, hanem kimagaslik azzal a tulajdonságával, hogy országunkat ezen termékekről azonosítják. Hozzátette: ez természetesen nemcsak élelmiszer lehet, hanem szellemi termék is, mint például a Kodály-módszer, vagy a Rubik-kocka.

Nagy Tamás, a rendezvénysorozat főszervezője beszámolt arról, hogy a Duna Borrégió 20 borászatát hívták meg a kiskőrösi eseményre. A szüreti napok újdonságának nevezte a gasztroudvar megnyitását, melyben száz százalékban magyar, kézi készítésű ételeket kóstolhatnak a látogatók.

A három napig tartó rendezvényen kulturális események, madárbemutató, veterán járművek felvonulása, kézművesek vására, valamint „cigányos ételek” főzőversenye is színesíti a programot.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!