Somogy már okostelefonon is elérhető

2012. november 30. 10:22

Elsőként a somogyi közgyűlés készíttetett okostelefonos alkalmazást a megyék közül. Az érdeklődők megismerkedhetnek a megye történetével, természeti és kulturális értékeivel, a turisztikai látnivalókkal, a városaival, tájékozódhatnak a választási iroda és kisebbségi önkormányzatok tevékenységéről, a megyei közgyűlés munkájáról, tagjaival pedig fel is vehetik a kapcsolatot.

2012. november 30. 10:22

A megyék közül elsőként a somogyi közgyűlés készíttetett okostelefonos alkalmazást, így bármikor és bárhonnan elérhetők a megye adatai – jelentette be Gelencsér Attila, a közgyűlés fideszes elnöke csütörtökön Kaposváron, sajtótájékoztatón. Somogy megye „halad a korral”, ezért négy fővárosi kerület és két város – Balatonfüred és Szolnok – után egy olyan, az okostelefonokon és táblagépeken ingyenes letölthető programot kínál, aminek a segítségével bárki adatokat nézhet meg, tölthet le a megyéről – mondta a közgyűlés elnöke, aki az okostelefonok elterjedésével, a gyors és közvetlen kapcsolatfelvétel iránti igénnyel indokolta az új felületen megvalósított, ígérte szerint folyamatosan frissülő tájékoztatást. 

Gelencsér Attila egyúttal be is mutatta, hogy milyen témakörök közül lehet választani. E szerint az érdeklődők megismerkedhetnek a megye történetével, természeti és kulturális értékeivel, a turisztikai látnivalókkal, a városaival, tájékozódhatnak a választási iroda és kisebbségi önkormányzatok tevékenységéről, a megyei közgyűlés munkájáról, tagjaival pedig fel is vehetik a kapcsolatot. E mellett a megyéről szóló hírek, videofelvételek is színesítik a palettát. A program költségeiről szólva közölte: a fejlesztők referenciaként készítették el, ezért nem került többe egy weblap áránál.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kukagyerek
2012. november 30. 12:18
"Somogy már okostelefonon is elérhető2 Le lehet építeni a vasutat, meg az autóbusz hálózatot! Igaz is! Tudja valaki, hogy a hat-húszas okostelefon mikor megy Kaposvárra, átszállás nélkül?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!