A Deep Purple lesz a Fezen sztárfellépője

2012. december 06. 13:56

Kovács Antal főszervező elmondta: a Deep Purple 2013. augusztus 3-án szombaton este lép fel a nagyszínpadon, és legalább másfél órás koncertet ad majd.

2012. december 06. 13:56

A Deep Purple, a hard rock legendás brit zenekara lesz a jövő augusztusi Fehérvári Zenei Napok (Fezen) egyik sztárfellépője – jelentette be a város polgármestere és a főszervező csütörtökön. Kovács Antal főszervező elmondta, hogy a Deep Purple augusztus 3-án szombaton este lép fel a nagyszínpadon. A legendás zenekarral kötött szerződés értelmében legalább másfél órás koncertre lehet számítani.

Cser-Palkovics András polgármester kiemelte, hogy a Deep Purple sok generáció számára vonzó. Úgy vélte, az, hogy a zenekar honlapján is szerepel Székesfehérvár neve, komoly marketingértékkel bír.

A fesztivált jövőre az előző években már bevált helyszínen, vagyis a MÁV Előre pályán tartják meg. A rendezvény július 31-én kezdődik a nulladik nappal és augusztus 3-án zárul. A zenei kínálat alapját továbbra is a rock és a heavy metal jelenti, az elektronikus zene várhatóan eltűnik a programból. Az MTI érdeklődésére a főszervező elmondta, hogy több nagynevű külföldi együttessel tárgyalnak, illetve olyan magyar zenekarok is „képben vannak”, amelyek korábban már jártak Székesfehérváron.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!