Kortárs magyar művészek kiállítása nyílik Kassán

2013. január 29. 16:06

A műfaji és a tematikus határok átlépésére összpontosít az a kortárs magyar képzőművészek alkotásaiból összeállított tárlat, amely csütörtökön nyílik a kassai Löffler Béla múzeumban.

2013. január 29. 16:06

Az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) rendezvényfolyam részét képező kiállítás egyik állomása a Magyarország kassai főkonzulátusa szervezésében megvalósuló magyar részvételű programsorozatnak. A Creative Transgressions (Kreatív határátlépések) című tárlatot tíz kortárs magyar alkotó különböző műfajokat és hangulatokat egymás mellé állító és összesítő műveiből válogatták össze. Ezek ebben az összeállításban először kerülnek a közönség elé, egy részük pedig kifejezetten a mostani kiállításra készült.

Alapvetően olyan művészeket akartunk kiválasztani, akik amellett, hogy izgalmas és kreatív műalkotásokat hoznak létre, a határátlépés gondolatával dolgoznak, vagyis különböző műfajok, hangulatok, víziók egybegyúrását kísérlik meg műveikben” – mondta Somhegyi Zoltán művészettörténész, a kiállítás kurátora a tárlatról MTI-nek. Kitért arra, hogy a kiállítási tárgyak főként fiatalabb kortárs művészek alkotásai, az összeválogatás során a fő témán belül a változatosságra összpontosítottak, így a mintegy két tucat műalkotás között a festmények és szobrok mellett installációk, fotók és műfaji kombinációk is akadnak.

A művészettörténész kiemelte: figyelmet érdemel Czigány Ákos konceptuális fotómunkája, amelyet a művész Charles Darwin könyvei korai kiadásainak digitalizált változatából épített fel, és amelyben a tudomány és a művészet, valamint a média összefüggései találkoznak. A kurátor szerint emellett minden bizonnyal érdeklődésre tartanak számot Szöllősi Géza munkái, akinek különös állatpreparátumai a játék és a kegyetlenség abszurd együtteseként tűnnek fel. „A kiállítás egésze azt a gondolatot tükrözi, hogy a művekben a kreativitás nem csupán valami újnak a létrehozását jelenti, hanem azt is, miként lehet a hagyományos kifejezési és megjelenési formák innovatív felülírásával és keverésével újabb jelentésrétegeket létrehozni” – mondta Somhegyi Zoltán, aki szerint a tárlat azokhoz is közelebb kívánja hozni a kortárs művészetet, akik eddig nem vagy csak kevésbé érdeklődtek az iránt. A tárlat március 3-ig várja a látogatókat a kassai Löffler Béla múzeumban.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!