Nemzetközi színvonalú vitorlásbázis épülhet Balatonfüreden

2013. január 23. 14:59

A Magyar Vitorlás Szövetség és a balatonfüredi önkormányzat megállapodása értelmében már az idén színvonalasabb szolgáltatásokat nyújthat a Zákonyi utcai vitorlás sporttelep, amelyet egy több milliárdos projekt keretében, magánpartnerek bevonásával fejlesztenének.

2013. január 23. 14:59

Megállapodást kötött Balatonfüred önkormányzata és a Magyar Vitorlás Szövetség, melynek értelmében már az idén kedvezőbb feltételeket biztosítanak a különféle vitorlás rendezvény lebonyolításához a Zákonyi utcai sporttelepen – olvasható a város honlapján. Az önkormányzat kikötötte, hogy a vitorlástelepet a Magyar Vitorlás Szövetség, mint tulajdonos, 15 éven keresztül köteles gyermek- és ifjúsági sportcélokra hasznosítani. Megállapodás született arról is, hogy a befolyó bevételeknek a sportközpont fejlesztését kell szolgálnia.

Mint az Balatonfüred oldalán olvasható, a projektbe magánpartnereket is bevonnak: a pályázat útján kiválasztott kivitelező a Swietelsky Kft. és a Közgép lesz. „Hárommilliárdos fejlesztésről van szó, egyebek mellett nyolcvan szobás szálloda, mélygarázs épülne, teljesen megújulna a kikötő és folytatódna a Zákonyi sétány fejlesztése is. Az ingatlan a város tulajdonában marad. Nemzetközi versenyek fogadása, a vitorlás társadalom minél színvonalasabb kiszolgálása a cél. A tervek szerint több év alatt megvalósuló fejlesztés nagyságrendje illetve a hatékony üzemeltetés miatt vontunk be magánpartnert, akivel szemben érvényesítjük a Magyar Vitorlás Szövetséggel közösen kialakított, hosszú távú elvárásainkat. Amint tiszta jogi helyzetet tudunk teremteni a jelenleg perfeljegyzés alatt álló ingatlanon, máris elindulhat a fejlesztés” – mondta dr. Bóka István, Balatonfüred polgármestere.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!