Somogyban megyenapi ünnepi közgyűlést tartottak

2013. január 08. 08:58

Ünnepi közgyűlésen emlékeztek meg hétfőn Kaposváron arról, hogy 515 évvel ezelőtt, 1498. január 6-án II. Ulászló király a vármegyék közül elsőként Somogynak adományozott címer- és pecséthasználati jogot.

2013. január 08. 08:58

Gelencsér Attila (Fidesz-KDNP), a megyei közgyűlés elnöke a Vármegyeházán tartott eseményen hangsúlyozta: „Somogyországot a közös múltunk, a hagyományaink és a gazdag örökségünk teszi azzá, ami”. Hozzátette, „ez ad nekünk erőt, tartást és büszkeséget, ez alkot bennünket erős közösségé, együtt azzal a közös akarattal, hogy meg kívánjuk őrizni az örökségünket, folytatni akarjuk azt, amit apáink, anyáink, az elődeink 36 emberöltőn keresztül ránk hagytak”. A közgyűlés elnöke szerint ezt az utat kell folytatni, s „a mostani közgyűlésnek abban van az ereje, az lehet a legnagyobb sikere, hogy a somogyiakkal közösen tervez”. A megyében és az országban napjainkban végbemenő átalakulásról szólva azt mondta: ezek „mind azt célozzák, hogy egyszerűbben, könnyebben, biztonságosabban élhessünk”.

Tőkés László református püspök, európai parlamenti képviselő a rendezvény díszvendégeként az erdélyi magyarság üdvözletét tolmácsolta Somogy megyének, majd az Imádság háborús időkben című zsoltárból idézett. Ennek kapcsán úgy fogalmazott: „most nem dúl háború országunkban és környékén, de mintha még ennél is nagyobb veszély fenyegetné hazánkat, az európai és nemzetközi válság, valamint a kommunizmus örökségeként még mindig nyomasztó válság, melyről 23 éve nem gondoltuk volna, hogy máig kihatással lesz életünkre”. Hangsúlyozta, a nemzeti összefogás és a szolidaritás jegyében közösen kell kiutat találni az európai és nemzetközi válságból, s „oda kell eljutnunk, hogy megint jó legyen magyarnak lenni”. Gelencsér Attila az ünnepi közgyűlésen a megye címerét és zászlaját adományozta a Somogy megyéhez január elsejével csatlakozó Balatonvilágosnak. A jelképeket Fekete Barnabás (független) polgármester vette át a település nevében.

A megye legrangosabb elismerését, a Pro Comitatu Somogy díjat a történelmi regények írójaként is elismert Ujkéry Csaba, a Kaposvári Törvényszék tavaly nyugalmazott elnöke vehette át a megyegyűlés elnökétől. Gelencsér Attila továbbá Somogy Polgáraiért kitüntetéseket adományozott a megye fejlődéséért kiemelkedő tevékenységet végzett magánszemélyeknek és intézményeknek. A január 14-ig tartó rendezvénysorozat keretében kiállítással, konferenciával emlékeztek meg a vármegye számára kiváltságot jelentő jeles eseményről. Szó lesz a 2010-ben kezdett új gazdaságpolitika eddig eredményeiről, megemlékezést tartanak a doni katasztrófa 70. évfordulója alkalmából, továbbá újabb helyi értékekkel bővül az Örökségünk – Somogyország kincse gyűjtemény.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!