Cannes: özönvíz és iráni-kínai vezetés

2013. május 21. 09:25

Eddig az iráni Aszgar Farhadi Párizsban forgatott családi drámája, a Le Passé (A múlt) vezeti a francia kritikusok listáját, a külföldieknek pedig a kínai versenyfilm tetszett eddig a legjobban.

2013. május 21. 09:25

Az özönvízszerű folyamatos esőzés miatt a szokásosnál is jobban megteltek a hétvégén a vetítések a 66. cannes-i filmfesztiválon, ahol a versenyfilmek harmadának bemutatása után az iráni Aszgar Farhadi Párizsban forgatott családi drámája, a Le Passé (A múlt) vezeti a francia kritikusok listáját, a külföldieknek pedig a kínai versenyfilm tetszett eddig a legjobban. A 12 napig a filmművészet fővárosának számító francia tengerparti városban a mustra első harmadában – a tavalyi seregszemléhez hasonlóan – folyamatosan zuhogott az eső és viharos szél fújt, a kávéházi teraszok és a tengerpart teljesen kihalt volt, a fesztiválozók beszorultak a bunkernek gúnyolt Fesztiválpalotába, az esti szabadtéri fogadások pedig egyszerűen elmaradtak. Ennek ellenére az idén rekordszámban érkezett, közel 5 ezer újságíró többsége türelmesen állt sorban legalább félórát a szakadó esőben a vetítések előtt, majd esett át a szigorú biztonsági ellenőrzésen, ahol az ételt és az italt, illetve a fényképezőgépet mindenkitől elveszik a bejáratnál.

A fárasztó zsúfoltság és az ítéletidő mellett az is rányomta a bélyegét a fesztivál első napjaira, hogy a kritikusok szerint eddig igazi remekművet még nem láthatott a közönség. Arnaud Desplechin szombaton bemutatott „pszichológiai westernfilmje” megosztotta a fesztiválközönséget lassú tempója miatt. A francia rendező Jimmy P. című alkotásában egy megtörtént esetet dolgoz fel egy amerikai indián és egy francia etnológus-pszichoanalitikus találkozásáról és hosszú párbeszédéről. A filmben a főszerepeket a Puerto Ricóban született Benicio Del Toro és a francia Mathieu Amalric alakítják. A negyedik versenynap után a hivatalos versenyprogram ranglistáját a francia kritikusoknál az Oscar-díjas iráni rendező, Aszgar Farhadi első külföldön forgatott filmje, a Párizsban játszódó Le Passé vezeti, a külföldi szakújságírók többsége viszont a kínai rendező, Csang Ko-csia Touch of Sin című filmjét tartotta eddig a legjobbnak. Az alkotás négy párhuzamos történetet dolgoz fel a gazdasági fellendülés következtében kialakult társadalmi egyenlőtlenségek sújtotta Kínában.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalmazott tanár
2013. május 21. 11:39
a kritikusok szerint eddig igazi remekművet még nem láthatott a közönség. Se melegházasság, se antirasszista pogrom, se gyermekpornográfia, se Bin Laden... Semmi. Hova jutott ez a világ? Elfogyott a "művészi" muníció.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!