Jön Alföldi utolsó rendezése a Nemzeti Színházban

2013. május 10. 09:12

Pénteken este mutatják be Alföldi Róbert utolsó nemzeti színházbeli rendezését, a Mephisto című előadást. A rendező az MTI-nek elmondta: a hatalom és a művész viszonyát vizsgáló darabot aktualitása miatt tűzik műsorra, de a darabválasztásnak nincs köze a Nemzetiben zajló változásokhoz.

2013. május 10. 09:12

Egy olyan társadalmi kort kezdünk el élni, amikor fontosabb lesz mindenkinek az, hogy milyen párthoz kötődik, mint az, hogy mi a teljesítménye” – fogalmazott Alföldi Róbert. Felidézte, hogy a Magyar Művészeti Akadémia elnöke egy interjúban arról beszélt, fontosabbnak tartja a művészileg gyengébb, de a nemzet megmaradása szempontjából hasznos alkotásokat, mint a „haszontalan” nagy műveket. Egy olyan korban, amikor a legfontosabb kulturális szervezet elnöke így vélekedik, akkor van arról mit beszélni, hogy a művészet hogyan próbál megfelelni a hatalomnak, vélt vagy valós politikai elvárásoknak – hangsúlyozta Alföldi Róbert.

Kiemelte: a bemutatónak semmi köze nincs ahhoz, hogy egyébként vele vagy a színházzal mi történt, hiszen másfél éve, tavaly januárban hirdették meg a programot, nem a mostani változások nyomán tűzték műsorra a Klaus Mann regényéből készült darabot. „Egy művész életében nem merülhet fel az, hogy ő meddig megy el a hatalommal. Az a társadalmi közeg, ahol ez kérdés, ott már baj van” – vélte a rendező, hozzátéve: a hatalom és a politika legyen megtisztelve attól, hogy vannak minőségi művészei, és mindent tegyen meg azért, hogy ezek a művészek minél szabadabban, minél bátrabban ki tudjanak teljesedni. Mint mondta, minden hatalomnak probléma a kultúra, a művészet, mert nagyon sok pénzbe kerül, nagy hangú, állandóan véleménye van, szembesít és biztos nem hoz nemzetgazdaságilag kimutatható hasznot. Hozzátette: a hatalomnak a kulturáltságát mutatja, hogy hogyan viszonyul a művészethez.

Korábban Vidnyánszky Attila, a teátrum július 1-vel kinevezett vezetője azt kérte, hogy a Mephisto már ne szülessen meg, mert több szereplő jelezte: nem marad a Nemzetiben, ezért nem lehet majd kijátszani az előadást. Alföldi Róbert már akkor leszögezte: a meghirdetett bemutatóikat megtartják. Tíz alkalommal játszhatják el a darabot, mintegy hatezren nézhetik meg, a jegyeket gyorsan elvitték. „Az, hogy nem lehet többet játszani, az is sok mindent jelez” – mondta a rendező, hozzátéve, hogy az előadás létrehozásának költsége a tíz előadással megtérül, nyereséget is hoz. Mint megjegyezte, volt ugyan, aki provokációnak nevezte a színrevitelt, de ez egy meghirdetett előadás bemutatója. „Nem kell tőle ennyire félni” – fűzte hozzá.

Beszélt arról is, hogy az elmúlt másfél hónap történései nem nyomták rá a bélyegüket a munkára. Mint fogalmazott, egy olyan társulat esetében, amelyikért az emberek éjszaka, hóban-fagyban hálózsákoznak a jegyiroda előtt, nem tud olyan dolog történni, ami ezt fölülírja. „Ennél nagyobb igazolás arra, hogy itt mi történt és milyen előadások vannak, nem lehet” – mondta. Arra a kérdésre, hogy együtt maradhat-e a társulat magja és folytathatják-e a munkát, úgy válaszolt: bár a kormányzat részéről voltak ígéretek erre, ezek „valahogy elfogytak és elfelejtődtek”, így nem tudnak tovább együtt dolgozni.

Alföldi Róbertnek – eddig nyilvánosságot kapott munkái mellett – a Radnóti Színházba, Újvidékre, Németországba, Ausztriába is van meghívása. Az eddigieknél is több munkája van az elkövetkezendő két-három évre – tette hozzá. 

A Nemzeti Színházban az idei évad június 22-én fejeződik be, június 30-án pedig egy különleges búcsúeseményt rendeznek. Az átadás-átvételnek nincs még pontos dátuma.  A péntek esti Mephisto-bemutató a 2002-ben megnyitott új Nemzeti Színház történetének 5000. előadása. A darab főszerepét Stohl András játssza.

Thomas Mann fia, Klaus, az emigrációban kapott felkérést egy holland könyvkiadótól, hogy a fasizálódó Németország helyzetét fogalmazza meg új regényében. Sógoráról, Gustaf Gründgens színházi intendánsról mintázta Hendrik Höfgen színész alakját, aki hazájában maradva, a Harmadik Birodalom szolgálatába állította tehetségét. A könyv 1936-os megjelenése idején is nagy botrányt kavart, mert sokan magukra ismertek a megírt alakokban, perek sokasága zúdult a szerzőre. A könyvből készült film világsikere és Oscar-díja vetett véget a támadásoknak. Vörös Róbert és Alföldi Róbert a regény alapján készített új színpadi adaptációt.

A regényt a napokban adta ki újra az Európa Könyvkiadó, a könyvbemutatót a Nemzeti Színház nézőtéri büféjében tartják szombaton az előadás előtt.

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
saddlenode
2013. június 12. 23:21
" „Egy olyan társadalmi kort kezdünk el élni, amikor fontosabb lesz mindenkinek az, hogy milyen párthoz kötődik, mint az, hogy mi a teljesítménye” – fogalmazott Alföldi Róbert. " Alföldinek, mint a ká-európai liberális ún. értelmiség nagy részének súlyos vakfoltjai vannak. örökké az állami represszió veszélyét figyelik, ugyanakkor nem tűnik fel nekik, hogy a hatalomkoncentráció legtipikusabb formája egy kapitalista társadalomban nem is az állam (vagy nem csak), hanem a tőke, a legtipikusabb alávetettségi-engedelmességi viszony pedig nem az állam és alávetettjeinek viszonya (ez még mindig nem túl súlyos Magyaro-on), hanem a munkahelyi alárendeltség. ezzel kapcsolatban: mint a sír. Alföldi et al szívesen - és önmagában helyesen - problematizálja egy erős kormánypártnak való prostituálódást, de nem beszél sose a tőkének való prostituálódásról, pedig az utóbbi kissé gyakoribb. aktuális a mephisto? talán. és ha a fúrás-faragás, lobbizás, kitúrás nem az állami hatalomra való sandítással megy, hanem a szponzorok óhajainak megfelelően az miért nem probléma? ha "Mephisto" nem azért nyal-csal-hazudik, hogy megfeleljen a generálisnak, hanem hogy megfeleljen a pénz generálisainak, az mennyiben különbözik az eredeti dologtól? mi fojtja ma meg Magyaro-on a rázósabb kulturális kezdeményezések többségét, az "orbáni önkény", vagy a nettó "pénzhiány", a pénz diktatúrája? na ugye. hát ezért nincs a liberális kritikának nagyobb visszhangja: csak azokat érinti meg (ie. az ún. kulturális elitet) akik közvetlenül az állami megrendelésekből élnek és így a politikai változásokat apokalipszisként élik meg (míg 1 sima bérrabszolga kiszolgáltatottsága se nem nőtt se nem csökkent OV trónra lépésével), vagy pedig, megfordítva, akik kényelmes menedzseriális/szakértői piaci pozíciót foglalnak el, így helyezkedhetnek vakon eme absztrakt anti-etatizmus álláspontjára.
Selamat
2013. május 17. 16:47
"„Egy olyan társadalmi kort kezdünk el élni, amikor fontosabb lesz mindenkinek az, hogy milyen párthoz kötődik, mint az, hogy mi a teljesítménye” – fogalmazott Alföldi Róbert." És EZT pontban az az Alföldi jelenti ki, aki ragaccsal tapadt a szoclibsikhez. Na jó, innéttől kezdve nincs gondom az olvasással. Legfeljebb aggódom majd egy sort, hogy most hová fog járni az a nagyon meleg, meg nagyon... izé... nagyérdemű a "rejszolást a nagymagyar tértékpre" megtekinteni? Ceginyek, hogy mi lesz velük...
kohncesszió
2013. május 17. 16:46
Hogy te mekkora lúzer barom vagy, buzinevű.......
tommo
2013. május 16. 03:39
Látom, fizetnek Ez a britek Nemzeti Színháza- káromkodnak az előadásban, , van benne teljes meztelenség és szexuális aktus mímelés . Ez a közönség nem érezte sértve sem magát, sem a nemzet (adófizetők pénzéből fenntartott) színházát, és valószínűleg azt sem gondolta, hogy az ilyen modernkedő, liberális előadások miatt egyre süllyedünk az erkölcstelenség fertőjébe, bele a köcsögség sötét dzsuvájába, és hogy ezen már csak az segíthet, ha a canterbury érseket nevezik ki színházigazgatónak. Ez a közönség valószínűleg értelmezni sem tudná azt, ami Budapesten folyik. Hiszen nem ezért jár színházba, és nem politikai preferenciák alapján dönti el, hogy mi a jó és rossz színház. Ez a közönség valószínűleg azt sem tudja, mert különösebben nem érdekli, hogy ki a londoni Nemzeti Színház igazgatója. Mindnyájunk okulására ideírom: a nyíltan meleg Sir Nicholas Hytner, akit a királynő 2010-ben ütött lovaggá a színházművészetért végzett szolgálataiért. http://manna.ro/velemeny/egy-e..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!