Alföldi: Most borzalmas

2013. június 23. 11:51

Véget ért az Alföldi-korszak a Nemzetiben, a direktor szerint nagyobbá tették a nemzetet ezzel az öt évvel.

2013. június 23. 11:51

Lement az Alföldi-féle Nemzeti Színház utolsó előadása is, a Mephisto. Ennek kapcsán is készített interjút a távozó igazgatóval a NOL TV stábja. „Nem számítottam semmire, azzal foglalkoztam, hogy valahogy túléljem. Meg szerintem mindannyian azzal foglalkoztunk, hogy valahogy túléljük – mármint hogy így lelkileg” – mondta Alföldi annak kapcsán, hogy vártak-e húsz perces vastapsot a közönségtől.

Elég jól is bírtam, amíg nem lett csönd. Azt nem nagyon lehetett kibírni” – mondta nevetve Alföldi. „Majd biztos lesz egy pillanat az életemben, amikor azt fogom mondani, hogy erre végtelenül büszke vagyok és ez csodálatos, ami ma este történt. (…) De hát most borzalmas. Hogy nem tudsz ésszerű magyarázatot adni arra, hogy ennek miért kell, hogy vége legyen” – tette hozzá.

Tudom, és mindannyian tudjuk, hogy mi jól dolgoztunk. (…) Mi a hazánkért dolgoztunk. Azt gondolom, hogy mi nagyobbá tettük a nemzetünket ezzel az öt évvel” – mondta Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház távozó direktora.

Összesen 149 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ouroboros
2015. november 26. 20:28
Diszlájkolók, jobber fröcsidémonok: egyszerűen senkik vagytok. De olyan jó nézni, hogy esz a fene benneteket az irigységtől. Mert irigység ez: benneteket soha senki nem fog így ünnepelni, még akkor sem, ha végre leléptek a színről...
OrangeOrder
2013. augusztus 10. 16:51
Jézusom, fejezd már be a siránkozást, baszd meg. Viselkedj már úgy, mint egy férfi! Nők nem vinnyognak ennyit.
qccqccqcc
2013. június 29. 22:07
"Féfihez méltón álljon fel:-" Ne kérj lehetetlent:-)
qccqccqcc
2013. június 29. 22:07
Le se szarta? Ne már... Egy MSZP-s országgyűlési képviselő nem tesz ilyet, baszd meg.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!