Fődíjat nyert egy magyar rövidfilm Kassán

2013. június 18. 10:49

A három fődíj egyikét nyerte el egy kassai televíziós fesztiválon Lőrincz Nándor és Nagy Bálint 180/100 című rövidfilmje.

2013. június 18. 10:49

Négy magyar rövidfilmet mutattak be az elmúlt héten Kassán, a 19. alkalommal megrendezett Arany Koldus Helyi Televíziók Nemzetközi Fesztiválján, a Fiatal szerzők kategóriájában – közölte Czimbalmosné Molnár Éva, Magyarország kassai főkonzulja hétfőn. A helyi televíziók fesztiválja a maga nemében európai viszonylatban is egyedülálló nemzetközi fesztiválnak számít, amely Szlovákia egyik legjelentősebb médiarendezvénye – mondta a főkonzul. Közlése szerint a főkonzulátus közreműködésével Budapest XV. kerületi önkormányzata és a kerület Csokonai Művelődési Központja közös gyártásában készült négy kisfilmet (Nagyanyám köldöke, 180/100, Legenda, Kanapé) mutattak be a fesztivál versenyprogramjában, a Fiatal szerzők kategóriájában.

Lőrincz Nándor és Nagy Bálint filmje a forgatókönyvért, valamint az emberi érzelmek feltárásának szemléltetéséért kapta a fődíjat, amelyet a díjazottak nevében Czimbalmosné Molnár Éva vett át a kassai városházán a szlovák kulturális minisztérium képviselőjétől. A fesztivál szerteágazó programjába – panelbeszélgetés, filmverseny, Kassa Eszenciája című kísérőrendezvény – a kassai magyar főkonzulátusa első alkalommal kapcsolódott be. Az Arany Koldus fesztivált 1995-től minden évben, június elején rendezik meg a kelet-szlovákiai városban, idén az öt napon át tartó programsorozat szervesen kapcsolódott a Kassa – Európa Kulturális Fővárosa rendezvényeihez.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!