Idén először szervezik meg a Cirkuszok éjszakáját

2013. június 27. 14:56

A cirkuszművészetet népszerűsítik az első alkalommal megrendezendő Cirkuszok éjszakáján, amelyet július 13-án Budapest mellett Balatonfüreden, Balatonlellén és Zamárdiban tartanak négy nagy cirkuszdinasztia összefogásával.

2013. június 27. 14:56

A programsorozatra a Fővárosi Nagycirkusz, az Eötvös Cirkusz, a Magyar Nemzeti Cirkusz és a Horse Evolution lovas show közös szervezésében kerül sor. „Állami és magáncirkuszok összefogására már több mint hatvan évtizede nem volt példa. A négy világhírű társulat most közösen dogozik a műfaj régi hírnevének visszaállításáért” – hangsúlyozta Richter József, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója a program csütörtöki tájékoztatóján. Az igazgatók kiemelték: nemcsak hagyományos cirkuszi produkciókra számíthat a közönség az éjszaka folyamán, hanem lehetőség lesz a kulisszák mögé is betekinteni. Lesz állatsimogató, bepillantást nyújtanak az idomítás folyamatába, emellett a cirkuszi eszközöket is kipróbálhatják az érdeklődők, a gyerekek például ugrálhatnak trambulinon.

A Fővárosi Nagycirkuszban a Circus Maximus előadás lesz látható: öt tigris, egy gladiátor, elefántok és egy bohóc idomár, kaucsuklányok, levegőakrobaták és a világhírű Khadgaa csoport gondoskodik az élményekről. Az Orfeum Hungaricum varietéműsor komikus, zenés, énekes és táncos számai 23 órától szórakoztatják a közönséget.

Balatonfüreden a csaknem 100 éves múltra visszatekintő Eötvös Cirkusz elsősorban állatszámokkal várja a nyaralókat – emelte ki Eötvös Lóránd, a társulat igazgatója. A cirkusz előtt ingyenes légvárral, kisvasúttal várják a családokat, a porondon pedig 101 kis dalmatát, tevéket, fehér tigriseket, oroszlánokat, valamint egy kéttonnás víziló egyedülálló produkcióját láthatják. Éjfélkor meglepetéssel készülnek a közönségnek.

Balatonlellén a Magyar Nemzeti Cirkusz művészei különleges mutatványokat adnak elő. Lesz 16 méter magasban sétáló artista, egy idomár tíz oroszlánnal a ketrecben, világhírű olasz zenebohócok, lovasbemutató, tevék, lámák, szürke és skót marhák – sorolta a látnivalókat ifjabb Richter József, a cirkusz igazgatója, aki megjegyezte, hogy a cirkuszi világ régi attrakciójaként egy vállalkozó kedvű férfi vendéget a társulat indiai elefántja meg is borotvál. Zamárdiban Richter Flórián és 50 fős csapata Horse Evolution lovas show-ja lesz látható. A Monte-carlói Cirkuszfesztiválon Arany és Ezüst Bohóc díjjal kitüntetett artisták, lovasok és táncosok új műsorral készülnek az estére – hangsúlyozta Richter Flórián.

Kriza Zsigmond, a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (MACIVA) igazgatója elmondta, a Cirkuszok éjszakájának megszervezésével elsődleges céljuk, hogy visszaállítsák a műfaj hírnevét és visszahozzák annak sok évtizeddel ezelőtti fénykorát. „Ennek érdekében évek óta azon dolgozunk, hogy a cirkusz teljes megreformálásával, új műsorokkal, színvonalas és különleges produkciókkal, látványtechnikai fejlesztésekkel képesek legyünk kiszolgálni a 21. század igényeit” – emelte ki. A programsorozatot hagyományteremtő céllal rendezik meg, bíznak abban, hogy jövőre még több magántársulat csatlakozik a kezdeményezéshez – hangsúlyozta Kriza Zsigmond.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!