Kárpátiák

2013. június 06. 14:23

Úgy tűnik, nem azt a Kárpátiát tüntették ki, amit akartak. Vagy azt, de mégse. Vagy mi van?

2013. június 06. 14:23
Rajcsányi Gellért

Kezicsókolom, van még az EMMI-ben olyan szakértő, aki tisztában van a kitüntetni kívánt szereplők valódi kilétével? Egy friss hír tovább apasztja ebbéli reményeinket. Nem elég, hogy szerencsétlen, a jelennél szebb múlttal rendelkező Szaniszló Ferencet is megforgatták, előbb kitüntetve, majd megkérve őt, hogy inkább adja vissza a már megkapott kitüntetését. Mindezt azután, hogy a hazai és nemzetközi pofonokat már elszenvedte emiatt a minisztérium, és leginkább a komplett kormányzat. De talán a szíriusziak vesznek Szaniszló miatt pár államkötvényt. Na.

Most úgy tűnik, a másik vitatott kitüntetés, a Kárpátia Arany Érdemkeresztje körül is problémák vannak. Úgy tűnik, nem azt a Kárpátiát tüntették ki, amit akartak. Vagy azt, de mégse. Vagy mi van?

Érdekes adatok derülnek ki abból az indoklásból, amit a 444 egy olvasója kért el a Miniszterelnökség Kitüntetési Főosztályától. A főosztály továbbította a kérdezőnek az EMMI előterjesztésének a másolatát, ami egyben a Kárpátia-kitüntetés indoklása is volt.

Az EMMI indoklása szerint a Kárpátia népszerűsíti a táncház-mozgalmat és a kulturális sokszínűséget. Szerintük a zenekar 1997-ben alakult, de a tagjai már 1990 óta táncházaznak és koncerteznek, s a zenekar Moldva és más kelet-európai régió zenéit játssza, néha gólyalábas, bábjátékos előadásokkal, utcaszínházzal is kísérletezve. Az indoklás egyúttal dicséri Petrás János művészetét és személyiségét is.

Úgy tűnik, a minisztériumnál sikerült egybegyúrni két Kárpátia zenekart. Az egyik, a korábban megalakult zenekar Kárpátia Folkegyüttesként kísérte évekig Palya Beát, de ma már nem léteznek ezen név alatt – többek között a másik banda miatt. Az indokolás azonban így is nagyrészt az ő munkásságukat méltatja. A másik pedig a 2003-ban alakult Kárpátia, az ismert sírva vigadós nemzeti rockzenekar, amelynek Petrás János az énekese.

Attól tartok, ilyen blama még nem történt egy Arany Érdemkereszt-kitüntetés ügyében. Balog Zoltán talán megint széttárja majd a kezeit, hogy nem ismeri a Kárpátia, illetve mindkét Kárpátia munkásságát? Vagy csak egy alkalmatlan tanácsadó keverte össze a kitüntetni kívánt művész munkásságát máséval? Vagy megint egy túlbuzgó nemzeti radikális beosztott akarta mindenképp a kitüntetettek között látni Szaniszlót és Petrásékat, meghekkelve a kulturális kormányzat tevékenységét?

Most komolyan, milyen már, hogy egy ilyen szintű állami kitüntetés indoklásának nagy része nem állja meg a helyét, mert az indoklás alapjául szolgáló művészeti tevékenység jelentős részét nem a kitüntetett végezte? Vagy valójában tényleg a másik, népi zenekart akarták kitüntetni, de végül Petrást sikerült? Egyik jobb lehetőség, mint a másik.

Ilyen kultúrpolitika pedig nincs.

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brabant89
2014. augusztus 06. 21:58
Most nem tudom, akkor örüljön az ember, hogy a kormány nem széljobbos, hanem egyszerűen hülye?
VakzKommondor
2013. augusztus 17. 12:30
mind1 csak fideszes legyen. még ha szar is. lsd. ez vagy ákos.
Fahrenheit 451
2013. augusztus 03. 00:06
"egyik, a korábban megalakult zenekar Kárpátia Folkegyüttesként kísérte évekig Palya Beát, de ma már nem léteznek ezen név alatt – többek között a másik banda miatt. Az indokolás azonban így is nagyrészt az ő munkásságukat méltatja. A másik pedig a 2003-ban alakult Kárpátia, az ismert sírva vigadós nemzeti rockzenekar, amelynek Petrás János az énekese." Miért nem hallani arról, hogy aki egy "Arany Érdemkereszt" adományozását ennyire elkhúrja, azt hogy rúgták ki páros lábbal? (túl azon, hogy láthatóan direkt járatnának le minden kitüntetést, amit nem lehet nácigecinek adni...)
Fahrenheit 451
2013. augusztus 03. 00:06
Negró... - http://www.youtube.com/watch?v=JL0jg6prtXQ
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!