A héten kezdődik a Balaton Sound

2013. július 10. 18:00

A Wu-Tang Clan, a Prodigy, Calvin Harris, a Crystal Castles, Armin van Buuren, Steve Aoki és Justice is fellép többek között a csütörtökön kezdődő Balaton Sound elektronikus zenei fesztiválon Zamárdiban. A július 14-éig zajló rendezvényre a bérletek már elfogytak és a szombati napra szóló jegyek is elkeltek.

2013. július 10. 18:00

A fesztivál kapui szerdán nyíltak meg, ezen a napon a kempingbe költözhetnek be a vendégek és egy színpadon zajlanak programok, a fesztivál csütörtökön indul – közölték a szervezők az MTI-vel.

A négynapos rendezvényen fellép továbbá Nas, a New York-i hiphop sztár, a trance-t játszó Above & Beyond trió, a drum'n'basst képviselő Dj Friction is. Visszatér a Balaton Soundra a MiniCoolBoyz, azaz Raffaele Manicone és Michele Colombo milánói minimál techno dj- és producer-projektje, amely tavaly már sikerrel lépett fel Zamárdiban.

Itt lesz a dinamikus dubstepjéről ismert négytagú londoni Modestep, a Stuart McMillan és Orde Meikle által alkotott Slam is, amely két évtizede meghatározó szereplője a brit techno színtérnek. Fellép Dixon (Steffen Berkhahn), a berlini dj és producer, az Innervisions kiadó alapítója és vezére deephouse, illetve funky house anyagaival. Hallható lesz Amon Tobin legújabb víziója, a Two Fingers, valamint Brodinski, az egyik legígéretesebb francia dj és producer, akinek szettjei elsősorban basszusközpontú house-ra és technóra épülnek, de a minimál műfajokra is nyitott. 

Először lesz jelen a bizarr svéd electrohouse duó, a Dada Life, vagyis Olle Corneer és Stefan Engblom. Jön Hardwell, azaz Robbert van de Corput holland progresszív electrohouse dj és producer, valamint az olasz electrohouse és dance-punk projekt, a Bloody Beetroots. A Swedish House Maffia svéd dj kollektíva egyik tagja, Axwell is ott lesz a Balaton partján, és szintén előadja műsorát Henrik Schwarz berlini dj, valamint Iggy Azaela, a Sydney-ben született, de Los Angelesben élő alkotó.

Május végén jelentették be, hogy CeeLo Green lemondta júliusi koncertjeit, köztük a Zamárdiba tervezett fellépését is, helyette július 12-én az egyik legnevesebb holland DJ, Afrojack zenél. A magyar fellépők sorát gazdagítja Karányi: a dj eddigi tízéves pályafutását foglalja össze Zamárdiban Anthology című koncertjén, amelyen vendégénekesként Pásztor Anna (Anna & the Barbies), Judie Jay és Columbo (Irie Maffia, Brains) is színpadra lép.

Szintén tizedik születésnapját ünnepli idén a pécsi Punnany Massif, amely dalait teljesen áthangszerelve, elektronikus zenei alapokon nyugvó szettel készül a fesztiválra. A hazai színtérről koncertet ad még mások mellett az Akkezdet Phiai, a Brains, Budai, a Carbonfools, Ganxsta Zolee és a Kartel, az Irie Maffia, Matt-U & Mc Kemon, Naga & Beta, Palotai & MC Fedora, Sena, Sterbinszky és a Vad Fruttik. A Balaton Soundot a közepes méretű fesztiválok között januárban a legjobbnak választotta az Európai Fesztiválszövetség.

 

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!