Augusztusban átadják a fertőrákosi barlangszínházat

2013. július 30. 09:41

Célegyenesben a fertőrákosi barlangszínház és a kőfejtő felújítása; várhatóan augusztus közepén átadják a kétmilliárd forintos beruházás munkaterületét a kivitelezőnek – közölte az MTI-vel Sopron önkormányzata.

2013. július 30. 09:41

Mint írták, nemrégiben azért kellett megnövelni a projekt költségvetését, mert a közbeszerzési eljárások során kiderült, hogy a megvalósításhoz nem elegendő a rendelkezésre álló forrás. Végül a kormány további 402 millió forintot biztosított a projekthez. Július 8-i ülésén tárgyalt a soproni közgyűlés arról, hogy harmadával többe kerül a fertőrákosi Barlangszínház fejlesztése, mint azt korábban tervezték. A beruházás így az előterjesztésben szereplő számadatok szerint 1,523 helyett 1,996 milliárd forintból készülhet el. (A városnak önerőként az összeg mintegy 15 százalékát kell állnia.)

A fertőrákosi kőfejtőben kialakított Barlangszínház fejlesztése során pénztárt és turisztikai információs pontot is magában foglaló külső fogadóépület létesül, teljes egészében felújítják és korszerű technikai eszközökkel látják el a színházat, valamint a barlangot és kialakulását bemutató témaparkot rendeznek be. Június közepén közölte az MTI-vel Pataki András, a Soproni Petőfi Színház igazgatója, hogy már készül a társulat a fertőrákosi Barlangszínház jövő nyári megnyitójára, amelyen Demcsák Ottó rendező-koreográfus Végtelen Európa című alkotását mutatják be.

Mint mondta, a produkcióban a huszonötödik évforduló alkalmából új értelmezési keretbe helyezik a magyar-osztrák határon, Sopron mellett rendezett Páneurópai Pikniket, amely a vasfüggöny lebontásának egyik emblematikus pillanata volt.

 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!