Idén is rekordot döntött a VOLT

2013. július 07. 11:42

Soha ennyi látogató nem VOLT a soproni fesztiválon, mint idén, írhatnánk, ha szeretnénk a kínos szóvicceket. És mivel szeretjük, ezért hozzátesszük azt is: a 110 ezres idei vendégszám mintegy nyolcezerrel több a 2011-esnél.

2013. július 07. 11:42

Bejött az előzetes számítása a szervezőknek: a két évvel ezelőtti rekordnál is többen vettek részt a vasárnap délben záruló soproni VOLT Fesztiválon, közölte a két főszervező egyike kevéssel a kapuzárás előtt az MTI érdeklődésére. A 110 ezres vendégszám mintegy nyolcezerrel több a 2011-esnél, mondta el Lobenwein Norbert, akinek közlése szerint egy este, a szombati záróbulin lépték túl a Lővér Kempingben tartott esemény befogadóképességének határát, ezért ki kellett tenni a megtelt táblát.

A 750 millió forintos összköltségvetésű esemény helyszínén, a Lővér Kempingben a rendelkezésre álló 150 faház egy óra alatt elfogyott és négy-ötezer sátornak volt hely a területen. Ismét sikerült megtölteniük Sopron szálláshelyeit: telt házat jelentettek a kollégiumokból és a négycsillagos szállodákból is.

A Sziget Szervezőiroda közvetlen stábja mintegy 100-120 emberből áll, a VOLT teljes kiszolgáló személyzete alvállalkozókkal együtt körülbelül 1200-1500 ember.

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
HattoryHanzo
2013. július 08. 13:34
Oké, de akkor pusztulj kicsit gyorsabban, kurva sok hülyeséget írsz.
közgép portása
2013. július 08. 13:09
Nagy és komoly hőstett. Én inkább másfelé megyek az év ezen napján.
Kalányos Dzsonidepp
2013. július 08. 12:24
Miért, nincs megengedve ? Ja,hogy megagyalják őket kicsit... KI a faszt érdekli ?
közgép portása
2013. július 08. 12:23
Műokoska, én sem vinném a gyerekemet ilyen helyre, sőt magam sem mennék. De megengedném másnak, hogy ezt tegye, ha számára ez jó program. Példám, okostojás arra vonatkozik, hogy távolról sem csak homoszexuálisok leszbikusok, és transzvesztiták voltak a prájdon.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!