Így bulizott a VIP a Soundon

2013. július 16. 10:52

Hajdú Péter, Sarka Kata, Rogán Antal és sokan mások buliztak a Balaton Sound VIP-jében a négy nap alatt. Az Xnews videója.

2013. július 16. 10:52

Hajdú Péter elmondta, hogy szerinte ő az egyetlen józan ember a fesztivál területén belül, és ő senkit nem akar megbántani, de úgy érzi, két órája ugyanaz a zene szól. Ezzel legfeljebb a DJ-t, Radnay Péter, volt Playboy főszerkesztőt bánthatta volna meg, aki öltözetével nem teljesen érzett rá a Sound hangulatára. Hajdú azt azért hozzáfűzte, hogy az egész nagyon profi, és a hangulat is nagyon jó.

Hajdú felesége, Sarka Kata, és barátnője Szabó Zsófi is ott volt a Soundon, ráadásul Szabó Zsófi eddig sosem járt fesztiválon. Elmondta, hogy nagyon élvezi az emberek közvetlenségét, és azt, hogy mindenki kedvesen fordul felé. Ráadásul olyan bátor volt a két lány, hogy kimerészkedtek a VIP–ből a fesztiválozók közé.

Palvin Barbi nem csak szép, hanem jó fej is, írták a 444–es fiúk, és ezt a videóban is bizonyítja. Főként fröccsözni szokott a magyar modell, vagy sörözni, esetleg valami töményet iszik, de keverni nem szokta. Azt is elmondta, hogy a pasik meg merik szólítani, de jelenleg egyedülálló, viszont bárkinek lehet esélye nála, aki kedves, és jó a humora.

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fakuttya
2013. július 22. 03:40
Az Időkerékből leesett neki pár milla. Ja, az nem a Rogán volt, hanem az otthonszülő család.
kukagyerek
2013. július 22. 03:40
" "nagy emberek"" Még idéző jelbe téve is röhej, ezekre nézve!
Fakuttya
2013. július 22. 02:50
Oszt mi a fenéről lehetne a Konc Zsuzsával beszélgetni? Hogy működik a cséphadaró?
Akitlosz
2013. július 22. 02:49
Tud élni ez a Hajdú. Feleséggel és barátnővel, ráadásul egyszerre buliznak hármasban. "Ráadásul olyan bátor volt a két lány, hogy kimerészkedtek a VIP–ből a fesztiválozók közé." Ez smafu. Kádár János is kimerészkedett Aliga II-ről Aliga I-re. Mindig csodáltam a "nagy emberek" ilyen óriási bátorságát. Vajon miből merítik ezt a hihetetlen mértékű bátorságot?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!