Indul a Bánkitó Fesztivál

2013. július 19. 08:55

Pénteken kezdődik a háromnapos Bánkitó Fesztivál, amelyen csaknem harminc közösségi program várja a résztvevőket: koncertek, filmek, jelmezverseny, képzőművészeti program, fórumok és viták is szerepelnek a rendezvények sorában a Nógrád megyei tó partján.

2013. július 19. 08:55

A Bánkitó Fesztivál ötödik éve zajlik közösségépítő programként. A három nap alatt félszáz előadó lép fel a koncerteken, köztük a Rotfront, a Colorstar, a Nemjuci, a Mary Popkids és a Kistehén. Rendeznek többek között jelmezversenyt a Száztagú Zsűri közreműködésével „vízi- és partilények” kategóriában, bemutatják a Szőrmagyar tóparti kalandjai című eposzt, ráadásul Szőrmagyar bárhol felbukkanhat Bánkon szombaton, benéz a helyi kocsmába is. Az érdeklődők tárlatvezetésen tudhatják meg, milyen, amikor a barkácsszakkör és a technikaóra találkozik a kortárs képzőművészettel.

Pszichológusok, pszichoterapeuták részvételével szerveznek fórumokat a nézőtéren, tüntetésen, villamoson kialakuló szerepekről, reakciókról, viselkedési mintákról, filmvetítések után értelmezik a párizsi kommün eseményeit, a nyilvános vitákon pedig aktuális közpolitikai ügyekről cserélhetnek eszmét a résztvevők. Más fórumokon a virtuális polgárháborúról vitatkoznak „jobber és baller” újságírók, médiakutatók, oktatók. Arra keresik a választ, miért nincs párbeszéd az ország jobb és bal fele között, és mit tehetnének érte az újságírók.

Az újságírók szerepét, a média állapotát több más program is érinti. Terítéken lesz a hajléktalanság médiamegjelenítése, és mindeközben a Bánkitó közösségi szerkesztőségében paparazzók, oknyomozók és hírmanipulátorok egész hada szorgoskodik majd bombasztikus álhírek és alternatív fesztiválhíradók elkészítésén. A Bánkitó Fesztivál idén negyedik alkalommal írt ki nyílt kortárs művészeti pályázatot olyan, köztérre tervezett alkotásokra, melyek a művészet eszközeivel késztetnek a játék fogalmának újragondolására.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!