Kezdődik Magyarország egyetlen rendszeres nemzetközi színházi fesztiválja

2013. július 16. 12:29

Pénteken kezdődik a THEALTER, Magyarország egyetlen, évente megrendezett nemzetközi színházi fesztiválja, a hazai színházi élet egyik legrangosabb, európai viszonylatban is jegyzett összművészeti eseménye.

2013. július 16. 12:29

A szervező MASZK Egyesület tájékoztatása szerint a július 27-ig tartó programsorozat fő helyszíne a Régi Zsinagóga és a Szegedi Nemzeti Színház Kisszínháza lesz, de a város számos pontján találkozhatnak a fesztivál programjaival az érdeklődők. Az immár 23. alkalommal megrendezett fesztivál díszvendége idén Horváth Csaba, a Forte Társulat alapító vezetője, a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatója. A Harangozó Gyula-díjas táncos-koreográfus két előadását láthatják a nézők: a Toldit és Agota Kristóf A nagy füzet című művét.

A hazai független színházi előadások közül látható lesz Gergye Krisztián Társulatának tavaszi bemutatója, az opera amorale, a fesztivál vendége lesz Martin McDonagh Vaknyugat című darabja Gothár Péter rendezésében. Ismét Szegeden vendégeskedik Pintér Béla és társulata A 42. hét című előadással. A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház egy magyarországi bemutatóval érkezik: Gianina Carbunariu darabját Kebab címmel Balog József állította színpadra.

A külföldi vendégek között van a szlovén Via Negativa, a svájci Dimitri Színházi Iskola, látványos utcaszínházi produkciójával a világjáró szentpétervári Mr Pejo's Wandering Dolls, a sepsiszentgyörgyi M. Stúdió, az Aradi Kamaraszínház, valamint a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház, amelynek tagjai Az ember komédiája című, Sziveri János alakját és művészetét felidéző produkciójukat hozták el a fesztiválra.

Hagyományosan a THEALTER fontos része a műhelymunka, a tréningek vezetésére Horváth Csaba és a Szegedi Kortárs Balett Kossuth-díjas táncos-koreográfusa, Juronics Tamás vállalkozott. Idén is megjelenik az Ex-stasis, a fesztivál ingyenes lapja, lesz THEALTER Rádió, naponta frissülő blog és mozgóképes tudósításokat is terveznek: folytatódik a tavaly nagy sikerrel induló THEALTER Híradó sorozata.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!