Vizuális újítások is lesznek a Szigeten

2013. július 26. 15:17

Látványcsodákat ígérnek a szervezők az idei Sziget fesztiválra: az augusztus 5-től 12-ig tartó rendezvényen a többi között vizuálisan megújult színpadok, nagyobb óriáskerék, diszkó erdő és strand várja a látogatókat.

2013. július 26. 15:17

A korábban megismert látványos programhelyszínek az idén „új köntöst” kapnak, emellett számos újítás várja a fesztiválozókat. Az úgynevezett diszkó erdőben száz, változó színben pulzáló ledes tükörgömb lesz látható, emellett a rendezvényen 20 kilométer hosszú karácsonyfaizzó-ruhát kapnak a fák – közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.

A fesztiválon számos installáció, szobor, ismert művészek és lelkes amatőrök színes és monumentális alkotásai kapnak helyet. A Nagy utcaszínház mellett számos kis utcaszínház bukkan fel a Szigeten. „Ne csodálkozzunk, ha egy kukás mellettünk hirtelen egy tenor áriába kezd”.

A Szigeten bemutatkoznak Budapest legegyedibb romkocsmái, valamint a Duna partján több mint fél hektárnyi területen, mintegy ezer köbméter homokkal leterítve strandot alakítanak ki. A közlemény szerint idén az A38 helyszín új sátrat kap, befogadóképessége nagyobb lesz, mint a Papp László Budapest Sportarénáé.

A kommüniké kitér arra, hogy késő délutánonként a nagyszínpad előtti téren számos látványos program lesz: egy alkalommal több tízezer gázzal töltött luftballont engednek el, máskor tízezer szélforgó pörög a „Fesztiválköztársaság” lakosainak kezében. Lesz olyan, amikor ezernyi, egyenként 1,1 méter átmérőjű strandlabda gördül végig a többtízezres tömegen, és olyan is, amikor a szivárvány színeiben pompázó, mintegy 30 ezer színezett „festékporos” zacskót dob fel egyszerre a téren a tömeg. A zacskóban hipoallergén rizsliszt lesz, különböző színű ételszínezékkel megfestve – hangsúlyozták a szervezők.

A Sziget utolsó napján, augusztus 11-én a nagyszínpad utolsó koncertidejében David Guetta dj lép fel. A főszereplésével zajló, az idén először megszervezett End Show-ra fényjátékkal, lézer show-val, pirotechnikai látványosságokkal készülnek. Lesz még tucatnyi lézer-, konfetti- és füstágyú, lángcsóvákat kilövellő alkalmatosságok és más pirotechnikai megoldások. A záró tűzijátékban pedig változatos formákat produkáló 
bombák” suhannak az égbe – áll végül a közleményben.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!