A nép ellensége című darab kapta a Színikritikusok Díját

2013. szeptember 23. 11:23

A Katona József Színház A nép ellensége című produkciója kapta a legjobb előadásnak járó elismerést a Színházi Kritikusok Céhének vasárnapi díjátadóján a Trafó – Kortárs Művészetek Házában, ahol az előző évad legkiemelkedőbb teljesítményeit jutalmazták.

2013. szeptember 23. 11:23

A céhtagok legalább évi kilencven premier megtekintése után voksolhattak, idén 23 kritikus adta le szavazatát. A Színikritikusok Díját a legtöbb szavazatot kapó művész, illetve produkció vihette haza. A gála keretében 15 kategóriában hirdettek győztest, az elismerésekért a kategóriák mindegyikében három jelölt volt versenyben. Egy kategóriában már korábban odaítélték a díjat: a színikritikusok harmadik alkalommal adományoztak életműdíjat, ezt idén Zsámbéki Gábor rendező, a Katona József Színház volt igazgatója vehette át.

A díjazott köszönetet mondott azoknak, akik segítették a pályáját – két nevet kiemelve Nádasdy Kálmánt és Komor Istvánt említette –, valamint rendezőtársainak, akikkel azonos elveket vallottak, színházi műhelyeket próbáltak teremteni. „Most gyakran elgurulni látom azt, amiről mi azt hittük, hogy megtaláltuk” – fogalmazott. Hangsúlyozta: a legtöbb köszönet mégis a színészeknek jár, akik értelmet adnak a rendező munkájának. Mint mondta, a fiataloknak, akik elégedetlenek azzal a vízzel, amelyben úsznak, azt tanácsolja, hogy szerezzenek barátokat és találjanak olyan helyeket, ahol mikroklímát lehet teremteni.

A legjobb előadás díját ugyancsak Zsámbéki Gábor vette át a Katona József Színház A nép ellensége című darabjáért. A legjobb rendezésért járó elismerést Andrei Serban nyerte el, aki a Nemzeti Színház Angyalok Amerikában című előadását állította színpadra. A díjat a főszerepet alakító Alföldi Róbert vette át, Andrei Serban videoüzenetben köszönte meg az elismerést.

Székely Csabának ítélték a kritikusok a legjobb új magyar drámáért járó díjat a Bányavakság című művéért. Székely Csaba a díjat átvéve elmondta: darabja arról szól, hogy milyen nehezen tudunk egymás mellett megférni. Hozzáfűzte: reméli eljön az az idő, amikor nem kell ilyen darabokat írni. A legjobb zenés/szórakoztató előadás díját Mohácsi János nyerte el az Örkény Színház Liliomfi című előadásáért. A legjobb független színházi előadásért járó elismerést a Füge Produkció és a Kaposvári Egyetem A Dohány utcai seriff című, Mohácsi János rendezte előadása kapta. A legjobb gyerek- és ifjúsági előadás díját a Budapest Bábszínház Semmi című, Hoffer Károly rendezte produkciója nyerte el.

A legjobb női főszereplő díját megosztva vehette át Csákányi Eszter A 42. hét című Pintér Béla-darabban nyújtott játékáért, valamint Eszenyi Enikő a Vígszínház Jóembert keresünk című előadásában játszott szerepéért. A legjobb férfi főszereplőnek járó elismerést Stohl András nyerte el a Nemzeti Színház Mephisto című produkciójában nyújtott alakításáért. A legjobb női mellékszereplő díját Tenki Réka kapta a Nemzeti Színház Sirály című előadásában megformált szerepéért. A legjobb férfi mellékszereplő díját Bányai Kelemen Barnának ítélték a Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Bányavakság című produkciójában való játékáért.

Izsák Lili nyerte el a legjobb díszletnek járó díjat a Nemzeti Színház Angyalok Amerikában című produkciójáért, a legjobb jelmez díját pedig Remete Kriszta vehette át az Örkény Színház Liliomfi című előadásáért. A legjobb színházi zenének járó díjat Kovács Mártonnak ítélték a Füge Produkció és a Kaposvári Egyetem A Dohány utcai seriff és az Örkény Színház Liliomfi című előadásáért. A legígéretesebb pályakezdő díját Tasnádi Bence, a Katona József Színház művésze kapta. Orlai Tibor produceri tevékenységéért a különdíjat nyerte el.

A Színházi Kritikusok Céhe az idén 33. alkalommal nyújtotta át az elismerést. A díjátadó műsorát Gergye Krisztián rendezte, a három műsorvezető három különböző műfajból érkező művész: Bodor Johanna táncos-koreográfus, Szalontay Tünde színész és Tóth Evelin énekes volt. A fellépők között színészeket, táncosokat és zenészeket láthatott a közönség, köztük volt Lőrinc Katalin és a MU Terminál táncosai, valamint a Philipp György művészeti vezetésével közreműködő A la cARTe is.

Az eseményen a szervezet közelmúltban elhunyt tagjáról, Budai Katalin színikritikusról is megemlékeztek.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!