Előre nyilatkozniuk kell a művészeknek, hogy átveszik-e az állami díjat

2014. február 05. 08:24

A Jászai Mari-, illetve a Kossuth-díj jelöltjeinek kiküldött adatlapon arra is rákérdeznek a művészeknél, hogy ha elnyerik az elismerést, át is veszik-e azt. Elképzelhető, hogy így akarják bebiztosítani: ne fordulhasson elő, hogy valaki tiltakozásképp nem veszi át Orbán Viktortól a díjat, mint tette azt 2008-ban Blaskó Péter Gyurcsány Ferenccel.

2014. február 05. 08:24

A Blikk értesülései szerint az idei Jászai Mari-, illetve Kossuth-díj jelöltjeinek nyilatkozniuk kell arról is a számukra kiküldött adatlapon, hogy ha nekik ítélik az elismerést, akkor hajlandóak-e azt át is venni. A lapnak nyilatkozó egyik jelölt elmondta: ilyen eddig nem volt, szerinte valószínű, hogy aki nemet mond a kérdésre, az elveszti az esélyét a nyerésre. Felháborítónak tartja azt is, hogy ezek szerint már nem csak az számít, hogy valaki munkásságával rászolgált-e az elismerésre.

Mint ismert: többször előfordult már, hogy egy-egy művész nem vette át a március 15-i ünnepélyes díjátadáson a neki ítélt elismerést, mert így akart tiltakozni az éppen aktuális politikai helyzet ellen. Például Blaskó Péter színművész 2008-ban nem vette át a díjat Gyurcsány Ferenctől, 2011-ben viszont igen. A Blikk szerint úgy tűnik, hogy most nem akarnak hasonlót a döntéshozók.

A lap kereste a kulturális államtitkárságot az ügyben, de eddig nem kaptak választ a kérdéseikre.

Összesen 89 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Antigoné
2014. február 16. 13:30
Egyszerű az egész: nem akarták, hogy a kitüntetések is politikai hatalmi harcok áldozatává váljanak. Meg provokációt sem (mert nyilván lett volna, hatalmas sajtóvissszhanggal). Nem kell állandóan diktatúrázni, mi lenne, ha tényleg az lenne?
cutcopy
2014. február 05. 23:22
A kézfogás elmaradás csak blikk blama, attól még átveheti a díjat az aki nem fog kezet, nyilván nem rájuk gondoltak..
cutcopy
2014. február 05. 23:22
Kérdés, hogy adjanak-e annak akinek nem kell..?
kvantumfilozófus
2014. február 05. 23:22
Egy blamát nem kockáztatnak meg a kampány közepén.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!