Fellelkesedtek a kínai filmesek

2014. február 18. 11:38

A kínai szakma és sajtó szerint a következő tíz év a kínai film évtizedét hozhatja. A hétvégén zárult Berlinalén három jelentős díjat is bezsebeltek: a legjobb film, a legjobb színész és a legjobb operatőr kategóriákban.

2014. február 18. 11:38

A következő tíz év a kínai film évtizedét hozhatja, melynek kezdetét a berlini filmfesztiválon elért hatalmas sikerek jelentik – véli a kínai sajtó és a szakma a filmfesztivál után. A hétvégén zárult Berlinale három elnyert díját – a legjobb film, a legjobb színész és a legjobb operatőr kategóriákban – az állami média „a nemzeti büszkeség új forrásaként” említi. A Global Times napilap hosszas cikkében a kínai film „arany estéjének” nevezi a díjkiosztót, amely „igazi csillagokkal volt teli”. 

 
Csen San, a Pekingi Filmakadémia professzora az újságnak úgy fogalmazott: a díj a változó kínai filmiparnak is szól, ez ugyanis az elmúlt években jelentős fejlődésen ment keresztül, nagyon erős stílusa van, immár érettnek számít.  A Pekingi Egyetem művészeti és kommunikációs karának dékánja, az újság által idézett Csou Hszing szerint az elismerés a kreativitás ösztönzésének is szól, másolás és átvétel helyett az eredeti gondolatok, a saját irány csiszolásának szorgalmazója. Tan Fej filmkritikus azt hangsúlyozta: a díj a modern kínai film elismerése. A fesztivál legjobb filmjének járó Arany Medvét elnyert Fekete szén, vékony jég a korábbi győztes kínai filmektől jelentősen eltér, a kortárs kínai városi életet mutatja be. 
 
Tan azt is megjegyezte: a kínai filmipar még mindig jelentős elmaradásban van a nagy filmpiacoktól, így például az Egyesült Államokétól. Ha a cenzúra enyhébb lenne, több jó és változatos motívumokkal teli film születhetne – fogalmazott Tan. A berlini siker a komolyabb alkotások terjedését ösztönzi majd – írta Ho Ping filmrendező a Sina mikroblogon. A kínai filmeket külföldön népszerűsítő ügynökség vezetője, Csou Tie-tung a mikroblogon a „kínai film évének” nevezte 2013-at, amelyet a színvonal fenntartása mellett a „kínai film évtizede” követhet.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!